nb1.hu

Góllal bizonyított Pintér Attila új játékosa

Kiegyenlítettebb volt a küzdelem.

MTK-Mezőkövesd 1-1

Korábban már jeleztük, hogy pénteken az MTK kétszer is találkozott a Mezőkövesddel. Az első meccset a kék-fehérek 3-0-ra nyerték meg.

Remekeltek az MTK légiósai Pintér Attila csapata ellen – NB1.hu

 

A második összecsapáson nem volt ekkora különbség a két gárda között. Az 1-1-es döntetlen során gólt szerzett a román Calcan, akinek az érkezését néhány nappal ezelőtt jelentették be a kövesdiek.

Az MTK összefoglalója:

"Második Mezőkövesd elleni edzőmeccsünkön így álltunk fel: Somodi (Csenterics, 80.) – Balázs, Perkovic (Baki, 46.), Ferreira, Nagy B. – Weir, Kata, Mezei, Kovács M. (Drljo, 70.) – Prosser, Kovácsréti.

Mi kezdtünk jobban: egy szöglet után Ferreira pöckölt a hálóba, egy védőn még megpattant a labda, de így is a kapuban kötött ki a játékszer (1-0).

Ezt követően kisebb vendéglehetőségek maradtak ki, majd a 27. percben Nagy Barnabás "kínálta meg" Bőszt egy 27 méteres lövéssel, a kapus bravúrral mentett a bal alsó sarok elől – remek próbálkozás volt. A hajrában még Drazic pöckölt bele egy labdába, ami szerencsére elment a kapu előtt, így egygólos előnyünkkel zárult a félidő.

Fordulás után inkább a mezőnyjáték dominált, a kövesdiek egy fokkal aktívabbak voltak támadásban. A 65. percben ki is egyenlítettek: egy támadás végén Derekas középre passzolt, Calcan pedig 10 méterről a bal alsóba helyezett (1-1).

Erre majdnem válaszolni tudott Mezei, akinek 26 méteres szabadrúgása után centikkel kerülte el a kapufát a labda. A 82. percben is nagyon közel álltunk a győztes gólhoz: Kovácsréti 17 méteres szabadrúgása után a lécről ment fölé a labda. Újabb gól nem is született, így a két együttes második pénteki edzőmeccse döntetlennel zárult."

MTK Budapest-Mezőkövesd 1-1 
MTK Budapest:
Somodi (Csenterics 80.) – Balázs, Perkovic (Baki 46.), Ferreira, Nagy B. – Weir, Kata, Mezei, Kovács M. (Drljo 70.) – Prosser, Kovácsréti
Mezőkövesd Zsóry FC: Bősz – Nagy D., Szépe, Kocsis, Vági, Karnitski, Derekas, Chiren, Calcan, Drazic, Jakab. 
Gólszerzők: Tiago (5.), ill. A. Calcan (65.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC