nb1.hu

Gól és kiállítás: Zsóri reakciója a piros lapra

Bizonyítani akar a budafoki játékos.

Az nb1.hu-n is olvashattak arról, hogy az újonc Budafok a Kisvárda legyőzése után vasárnap az Újpest otthonában 1-1-es döntetlent játszott. A budafokiak gólját a Puskás-díjas Zsóri Dániel szerezte a vasárnapi összecsapáson. 

"Amikor beálltam, azt az utasítást kaptam, hogy hajtani kell, emellett ha van lehetőség, ki kell használni. Kiharcoltam egy szabadrúgást, amit úgy gondoltam, hogy kapura kell lőni. Szerencsére bement, nagyon sokat vártam erre a gólra. A tavalyi szezon nem úgy jött össze, ahogy szerettem volna, de itt szerintem sok lehetőséget kapok majd. Be akarom bizonyítani, hogy az NB I-ben van a helyem" – nyilatkozta Zsóri Dániel az M4 Sportnak

A játékos öröme mégsem lehet felhőtlen hiszen a hajrában a játékvezető kiállította őt, miután Ristevskivel összeakaszkodott (az NB I-ben debütáló Zierkelbach Péter egyébként az újpesti védőt is leküldte a pályáról).

"Miután beálltam, elkezdett provokálni, könyökölgetni. A végén visszaléptem, véletlenül megtapostam, erre visszakönyökölt. A játékvezető mindkettőnket kiállította, nem nekem kell döntenem ebben a szituációban, de úgy érzem, hogy vissza kell nézni a jelenetet" – nyilatkozta Zsóri. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC