nb1.hu

Gödörben a Sepsi: nagyon kiakadt a tulajdonos – reakció

Komoly változások jöhetnek.

Íme társoldalunk, az erdelysport.hu cikke:

"Kisebbfajta szenzációt keltett a tavalyi idényben a Sepsi OSK csapata, amely a negyedik helyen végzett a román labdarúgó élvonalban, így fennállása során először elindulhatott az európai kupákban. Nagy volt az öröm akkor Sepsiszentgyörgyön, azóta viszont nagyot fordult a világ: a gárda nyolc forduló óta nyeretlen, a vezetőség változásokat ígér.

Az aradi UTA elleni gól nélküli döntetlen immár zsinórban a negyedik olyan meccse volt a Sepsinek, amelynek a végén kénytelen volt megosztozni a pontokon az ellenféllel. Ugyan közben begyűjtött két komoly skalpot is a csapat a bajnokaspiráns FCSB és Craiova ellen (egyaránt 1-1), a szurkolókat ez kevéssé vigasztalja, hiszen kedvenceik a nyitóforduló óta képtelenek nyerni. Nemtetszésüknek hangot is adtak, ami viszont Diószegi László tulajdonosnak nem tetszett.

„Persze, nem megy a játék úgy, ahogy szeretnénk és itt valakik tévedtek, tévednek. De …. az, hogy 450 km-ről eljött 300 szurkoló, aki végig bíztatta csapatukat és mi itthon 40 szurkolóval és max. 1000 nézővel tudtunk büszkélkedni, az fájdalmas számomra, de nagyon! Tényleg felteszem magamnak a kérdést, megéri elhanyagolni családot, céget azért, hogy a végén még engem gyalázzatok, szidjatok! Nem, nem éri meg! Lehet, most kellene azt mondjam, ennyi volt! De nem teszem, mert vannak még emberek, akik miatt megyek tovább az úton bármi lesz is. De kaptam egy leckét, amit megjegyzek egy életre! És ez arról szól, hogy csak akkor számíthatsz másokra, ha a csúcson vagy, ha pedig nem, akkor jobb, ha eltűnsz a nyilvánosság elől”, írta közösségi médiafelületén felindultan és csalódottan a klub tulajdonosa.

Az üzletember komoly változásokat is ígért a csapat háza táján, úgyhogy érdemes lesz figyelni a klubról szóló híreket: „Igen, még egyszer mondom, nem vagyok megelégedve az elmúlt 9 fordulóban elért eredményekkel és változtatni fogok hamarosan, de meg kell értsétek, egy klubbot nem lehet úgy vezetni, hogy a szurkolók szavára cserélünk edzőt, játékost, igazgatót!”, folytatta kifakadását Diószegi. Aki egy nagyszerű gesztust is tett az UTA elleni meccsre kilátogatók számára: aki ott volt a Bálint László által edzett aradiak elleni találkozón, ők vehetik meg elsőként a jegyeket az új stadion októberre tervezett megnyitójára!"

A sztori a linkre kattintva folytatódik

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC