Gera Zoltán is döntött a magyar válogatottságról

Budapest – Bernd Storck ismertette a 37 éves középpályás jövőjét.

Forrás: AFP

A magyar válogatott remek teljesítményt nyújtott a franciaországi Európa-bajnokságon, így a szurkolókat jogosan foglalkoztatta a kérdés, hogy mi lesz a csapat rutinos játékosainak a sorsa.

 

Király Gábor és Gera Zoltán az Eb után elmondták, hogy szusszannak egyet, majd később tesznek bejelentést a jövőről. A szombathelyi kapus a héten tudatta, hogy nem gyarapítja tovább a 107 válogatottságát, míg Juhász Roland július elején közölte, hogy többet nem lép pályára a nemzeti tizenegyben.

 

Most azonban eljött Gera Zoltán ideje, vagyis Bernd Storck szövetségi kapitányé, aki tiszta vizet öntött a pohárba a Ferencváros 37 éves középpályásával kapcsolatban.

 

„Beszéltem vele, és jelezte, hogy szívesen folytatná a válogatottban. Továbbra is fontos tagja a csapatunknak, ha úgy játszik, ahogy az Eb-n vagy a legutóbbi bajnokikon is tette. Nagy segítségünkre lehet, ráadásul a fiatalok beépítésében szintúgy jelentős szerepe van. Akkor is alapembere lesz a válogatottnak, ha nem minden esetben kap helyet a kezdők között. Amikor egészséges és a teljesítménye is megfelelő, semmi sem gördíthet akadályt a bevetése elé” – nyilatkozta Bernd Storck a Nemzeti Sportnak.

Legfrissebb híreink