nb1.hu

Gera: voltak kritikus pontok – REAKCIÓ

Sikeresen kell felkészülni az Eb-re.

Mint ismeretes, Gera Zoltán irányításával tegnap megszerezte az első győzelmét az U21-es válogatott, méghozzá Oroszország ellen, a találkozó végeredménye 2-0 lett.

Gera a következőket mondta a lefújás után:

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, jó csapat ellen szerepeltünk, de a srácok nagyon jól játszottak. A második félidőben, 1–0-s vezetés után voltak kritikus pontok, szerkezetet is kellett váltani, de sikerült megoldani. Azt beszéltük meg a találkozó előtt, hogy a neves ellenféltől sem kell félni, ők is tudnak hibázni, nyomás alá kell őket helyezni, ami többször sikerült is. Sokat számít ez a győzelem, egy olyan csapatot tudtunk megverni, amely elsők között jutott ki az Eb-re, ez hitet és önbizalmat ad a csapatnak, hiszen ilyen ellenfeleink lesznek tavasszal. Nagyon fontos, hogy a kerettagjaink rendszeresen szerepelnek a bajnokságokban, sokat fejlődtek egyénileg és csapatként is, de természetesen mindenben előre kell még lépnünk. Jó hangulat van a csapaton belül, a játékosok tisztelik egymást. Most pedig megyünk tovább, nagyon fontos, hogy felkészüljünk az U21-es Eb-re.”

ELŐZMÉNYEK
 

A magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság előtt álló magyar korosztályos válogatott megnyerte utolsó nemzetközi felkészülési meccsét a torna előtt – írta meg a hivatalos honlapján az MLSZ..

A hazai társrendezésű U21-es Európa-bajnokságra készülő korosztályos válogatottunk idei második, és egyben utolsó nemzetközi mérkőzését játszotta le, ami egyben az Eb főpróbájának is beillett, hiszen a jövő márciusban kezdődő torna előtt várhatóan már nem lesz lehetőség újabb nemzetközi összecsapásra.

Gera Zoltán a kezdőcsapatba jelölte a debreceni centert, Bárány Donátot, aki első válogatott meccsén szerepelt. Szűcs Kornél ezúttal jobbhátvédként kapott szerepet, a védelem tengelyében a 18 éves Balogh Botond, valamint Nagy Zsombor kapott szerepet, Gergényi Bence volt a balhátvéd. A középpálya tengelyében Csonka András, Mezei Szabolcs és Szendrei Norbert kapott lehetőséget, míg a támadósor két szélén Szabó Máté és Schön Szabolcs játszott.

A magyar csapat jól kezdte a találkozót, az első percektől kezdve irányította a játékot, és a stabil védekezés mellett veszélyes támadásokra is futotta az erejéből. A két legnagyobb lehetőséget a félidő közepén alakítottuk ki, előbb Schön Szabolcs, majd Szabó Máté lövése kerülte el a kaput. Az oroszok csoportelsőként jutottak ki az Európa-bajnokságra, 10 meccsen mindössze négy gólt kaptak a selejtezők során, de ezen a mérkőzésen nem tűntek sebezhetetlennek, míg a védekezésünket jól jellemezte, hogy Demjén Patriknak csak egy nem túl erős lövést kellett védenie az első 45 percben.

A fordulás után is veszélyesen kezdtünk, az első lehetőségünkből még nem született gól, a másodiknál viszont egy tizenhatoson belüli kezezésért büntetőhöz jutottunk, amelyet az 51. percben Szendrei Norbert értékesített, lövése után a jobb kapufáról pattant a labda a hálóba (1–0).

A gól után az oroszok aktívabbá váltak támadásban, illetve hármas cserével frissítettek, és a 64. percben helyzetig is eljutottak, Ignyatyev kapott hosszú labdát, egyedül vezette kapura, de lövését Demjén lábbal védeni tudta. Gera Zoltán is frissítette csapatát, előbb Kiss Tamást küldte be, majd Zsóri Dániel és Hidi Sándor kapott lehetőséget.

A mérkőzés hajrájára fordulva az orosz válogatott labdabirtoklási fölénybe került, jellemzően a magyar térfélen zajlott a játék, de nem került komolyabb nyomás alá a kapunk. Sőt egy magyar kirúgást követően Palincsárt találta meg a labda, aki Kiss Tamást indította, aki nem hibázott és bebiztosította a válogatott győzelmét (2–0).

Magyarország-Oroszország 2-0 (0-0)
Magyarország: Demjén Patrik – Szűcs Kornél, Balogh Botond, Nagy Zsombor, Gergényi Bence – Csonka András (Hidi Sándor, 67.), Mezei Szabolcs, Szendrei Norbert – Szabó Máté (Kiss Tamás, 56.), Bárány Donát (Zsóri Dániel, 67.), Schön Szabolcs
Oroszország: Makszimenko – Sztyepanov (Ribcsinszkij, 62.), Tatajev, Maszlov, Makarov (Bakajev, 62.) – Tyiknizjan, Glebov, Lomovickij (Ignatyov, 62.), Kulikov (Nyenahov, a szünetben), Golubjev – Ignatyev.
Gólszerző: Szendrei 51. (11-esből)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC