Gera elmondta, miért nem játszik a saját búcsúmeccsén

Súlyos sérülés miatt kellett abbahagynia. 

Forrás:

Mint derült égből a villámcsapás, olyan hirtelen jött Marco Rossi szövetségi kapitány bejelentése a magyar válogatott tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint ismeretes, ezen az összejövetelen mutatták be a nemzeti csapat új mezét, de nagyobbrészt az Uruguay és Wales elleni mérkőzésekről volt szó.

Utóbbi meccs az utolsó Eb-selejtezőnk, ha nyerünk, akkor csoportmásodikként már most kijutunk a 2020-as Európa-bajnokságra (ha nem nyerünk, marad a Nemzetek Ligája és a számolgatás), míg az első találkozó a Puskás Aréna avatója és Gera Zoltán búcsúmeccse.

Ám mégsem úgy lesz Gera búcsúmeccse, ahogyan ez be lett harangozva, és ezt maga az érintett is elismerte egyébként. Rossi tegnap azt mondta, Gera több, mint 1 éve nem játszott és nem is edzett, ezért nem tudna professzionális teljesítményt nyújtani, így abban állapodtak meg, hogy nem játszik a dél-amerikaiak ellen. A szövetségi kapitány viszont azt is leszögezte, Gerának ajánlják a meccset, akit köszöntenek is.

Az üggyel kapcsolatban megszólalt maga az érintett is, méghozzá az M4 Sportnak. 

 

Mint mondta, másfél éve abbahagyta a focit és ez nagyon nagy idő. Hozzátette, eleve sérülés miatt fejezte be, mert leszakadt a hajlítóizma, ezért könnyebb elképzelni, miért nem játszik. Kijelentette, annak nem látta értelmét, hogy erőlködjön, mert volt olyan meccs korábban, amikor öt perc után már nem kapott levegőt, pedig teljesen fittnek érezte magát. Hozzátette, úgy látták jónak, ha a pálya széléről lesz egy búcsúztatás.

 

Legfrissebb híreink