Gera: A fiatal játékosok rám sem mertek nézni

Magyarország – Gera Zoltán az EB-ről, a hazai viszonyokról és Angliáról és is beszélt.

Forrás:

A Ferencváros labdarúgója, Gera Zoltán a 24.hu-nak adott nyilatkozatában először a nyári Európa-bajnokságról és annak előzményeiről beszélt.

Pintér szorgalmas edző, de a válogatott valahogy nem jött össze neki. Dárdai Pali viszont tényleg tisztában van a nemzetközi futballal, változást hozott hozzáállásban és taktikában. A fociban nagyon gyenge duma, ha azt olvassák az ember fejére, hogy szerencsével ért el valamit, ahogy az is gyenge duma, ha a játékos arról beszél, hogy a balszerencsés körülmények miatt lett ötödik a csapat a csoportban.

A válogatott játékos a többek között Cristiano Ronaldót szidalmazó szurkolók viselkedésére is kitért.

Bizonyára az volt a cél, hogy kizökkentsék. A módszerrel nem értek egyet, nem hiszem, hogy Ronaldo megérdemelné, de hát megtörtént, és remélem, máskor nem fordul elő. Megakadályozni nem tudom.

Gera kitért arra is, hogy mi lehet a gyengébb szereplésük oka, azonban azt is hozzátette, hogy az igazi fradista mindig kilátogat a meccsekre.

A gyengébb szereplés egyik oka, hogy a válogatott játékosaink január óta lényegében megállás nélkül nyomják a futballt, nyáron nem pihentük ki magunkat, a BL-selejtezőn nem voltunk jó állapotban, kiestünk, ami odacsapott az önbizalmunknak. Pedig az igazi fradista a helyezéstől függetlenül kijön, hiszen ez a csapata. Angliában esőben, fagyban kitartanak a csapat mellett, veszik a bérletet és a mezt minden évben. Persze itthon kevesebb a pénz, rosszabb a futball, de az Európa-bajnoksággal rászolgáltunk a bizalomra, ehhez képest annyian sincsenek, mint korábban. A Fradi első bajnokiján öt válogatott lépett pályára, miközben a lelátón hatezren ültek.

Arra a kérdésre, hogy mit szól a szurkolók és Kubatov Gábor közti ellentétre, csak ennyit felelt a válogatott játékos:

Inkább semmit… Nem hiszem, hogy nekem kéne ezt megoldanom. Hagyjuk inkább ezt a témát, jó?”

A játékos elmondta, hogy mindig is vonzotta az angol közeg, illetve az edzősködés, így nem elképzelhetetlen, hogy egyszer majd visszatér oda.

A tanfolyamot itthon végezném, mert a tananyag világszerte ugyanaz, de tapasztalatot gyűjteni Angliába megyek. A West Bromnál megszerettek, mondták, bármikor szívesen látnak. Engem annyira vonz az angliai közeg, hogy ha tehetem, a tévén angol kommentárral nézem a meccseket. Mert az kicsit olyan, mintha ott lennék. Az a helyzet, hogy Angliában nagyobb tisztelettel vannak irántam, mint Magyarországon. A fiatal játékosok rám se mertek nézni, az utánpótlásedzők velem példálóztak, amit persze nehéz volt elhinnem, még nehezebb feldolgoznom. Furcsa, nem?

Legfrissebb híreink