nb1.hu

Gálázott az első edzőmeccsén a DAC

Másodosztályú gárda volt az ellenfél.

A DAC BESZÁMOLÓJA:

,,Magabiztos győzelemmel kezdte a téli felkészülést a DAC. Moumou, Ciganiks, Sharani és Krstović (2) góljai mellett számos további helyzetet is kialakítottunk, Balić tizenegyest hagyott ki.

A 2022-es év első felkészülési mérkőzésén a II. liga 7. helyén telelő Ligetfalu csapatát fogadtuk ma délelőtt a MOL Akadémián.

Davis és Blackman a panamai válogatottal készülnek a vb-selejtezőkre, Kalmár, Szendrei, Schäfer (izomprobléma) és Hahn (körömágy-gyulladás a jobb lábán) sérültek, Vera beteg, Jedlička pedig reggel edzett, majd a mérkőzésre pihenőt kapott. Ők mind hiányoztak Joao Janeiro mai keretéből, Njie és Brunetti viszont először léptek pályára szeptemberi súlyos sérülésük óta.

Jövő szombatig hazai környezetben folytatjuk a felkészülést, majd másnap, január 23-án törökországi edzőtáborba utazik a DAC. Addig még egy edzőmérkőzést is lejátszunk, amelyen szerdán, január 19-én 16:30 órától a Ferencvárost fogadjuk a MOL Arénában.

Már a 3. percben hátrányba kerültünk, miután egykori ifjúsági játékosunkról, Kelemenről Vantruba hálójába pattant a labda – 0:1. Két percben belül azonban egyenlítettünk, Shrani beadását Moumou küldte kapásból a hálóba – 1:1. Alig telet el negyedóra, és már vezetett a DAC. Egy tetszetős akciót vezettünk a bal oldalon, Ciganiks lefutotta védőjét, majd pontosan célzott – 2:1. A félidei szünetre kétgólos előnnyel vonultunk: a vendégek második szöglete után elcsíptük a labdát, Dimun kiugratásából pedig Sharani megszerezte a harmadik találatunkat – 3:1.

Fordulás után sem állt le a gólgyártás. A 68. percben Balić és Fábry akciója végén Krstović pofozta közelről hálóba a játékszert – 4:1. A montenegrói csatár nevéhez fűződik a meccs pillanata is. A 79. percben Balić ívelését vette le mellel, jobbról a bal lábára tette a labdát, ráfordult a kapura és kapásból kilőtte a bal felső sarkot – 5:1. Csodaszép mozzanat volt! A 85. percben Balić lábában maradt a hatodik találtunk, gyenge tizenegyesét ugyanis Križiak hárította.

Az egész 90 perc során aktívan játszottunk, összesen 34 lövési kísérletünk volt, amiből 21 kaput talált. Mindkét ligetfalui kapus több bravúrt is bemutatott, így végül négygólos győzelemmel kezdtük meg a téli felkészülést.

Jövő szombatig hazai környezetben gyakorol a csapat, majd másnap, január 23-án elutazik a törökországi összpontosításra. Addig még egy edzőmérkőzést is lejátszunk, amelyen szerdán, január 19-én 16:30 órától a Ferencvárost fogadjuk a MOL Arénában."

DAC 1904 – FC Petržalka 5:1 (3:1)
MOL Akadémia, Dunaszerdahely, 2022. január 15., szombat, 10:00 ó, napos idő, +4°C
Góllövők: 5. Moumou, 17. Ciganiks, 43. Sharani, 68. Krstović, 79. Krstović – 3. Kelemen
Játékvezető: Ruc – Pozor, Lalo, 100 néző
DAC, 1. félidő: Vantruba – Andzouana, Kružliak, Beskorovainyi, Ciganiks – Nebyla, Dimun – Sharani, Bögi, Moumou – Krstović. 2. félidő: Veszelinov – Andzouana, Malý, Muhamedbegović, Brunetti – Njie, Balić – Verlinden, Veselovský, Fábry – Krstović. Edző: Joao Janeiro.
Petržalka: Sokol (46. Krížik) – Kuník (30. Vlasák), Tóth (46. Redeky), Nemec, Kohút (76. Krisztín) – Hronec (46. Slivka) – Danek, Gašparovič, Štefanec (46. Riznič), Sliacky (61. Hurný) – Kelemen (61. Harba). Edző: Mário Auxt.

STATISZTIKA:
Labdatartás: 59% – 41%
Lövés – kapura 21:3, mellé 13:4
Szöglet – 12:3
Les – 4:2

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC