nb1.hu

Futsal: főpróba a vb-selejtezők előtt – reakció

A szövetségi edző meglátása.

ÍME, AZ MLSZ HÍRE:

“Férfi futsalválogatottunk augusztus 27-én és 28-án Kuvaittal játszik felkészülési mérkőzést Budaörsön.

A Turzó József vezette férfi futsalosok a horvát és az izraeli válogatottal kerültek össze a vb-selejtező sorozatban, a mieink szeptemberben hazai pályán, Izrael ellen lépnek pályára az oda-visszavágós csoportkör első fordulójában. Az első idei tétmérkőzés előtt még két felkészülési meccs vár az együttesre, ezeket augusztus 27-én és 28-án (mindkét napon 18.00 órától) játssza le a csapat a világranglista 41. helyén álló Kuvait ellen (a mieink a 30. pozíciót foglalják el ezen a listán) a budaörsi csarnokban.   
 
Turzó József ezúttal nem számíthat a válogatott alapemberei közül a kisebb sérüléssel bajlódó Dróth Zoltánra, Alasztics Marcellre és Rutai Balázsra sem.
 
– Van néhány hiányzónk, de a tavaszi mérkőzéseket lejátszó kerettagok nagy részét meg tudtam hívni az összetartásra – mondta az mlsz.hu-nak Turzó József. – A felkészülés része egy alapos fizikai felmérés is, és természetesen arra is kíváncsiak vagyunk, hogy milyen játékállapotban vannak a kerettagok. A vb-selejtezők szinte egy teljes szezont felölelnek, ezért biztos vagyok benne, hogy nem tudjuk tizennégy játékossal végigjátszani ezeket a mérkőzéseket. Bővebb keretben kell gondolkodnunk, ezért szeretnénk felmérni, hogy milyen teljesítményre képesek jelenleg nemzetközi szinten a meghívott játékosok. Az ázsiai régió egyik legjobb csapatával játszunk, vagyis jó ellenfél, remek erőfelmérő vár ránk. Ezúttal nem az eredményességet tekintem elsődlegesnek, igyekszünk minél több játékpercet adni az összes kerettagnak, és olyan játékhelyzeteket alkalmazni a mérkőzéseken, amelyek gyakorlását fontosnak tartjuk a vb-selejtezők előtt.”

A válogatott kerete:
 
Kapusok
 Spandler Mátyás (Veszprém) 
Krajcsi Bence (DEAC)
 
Mezőnyjátékosok:
 Rábl János (MVFC)
Dávid Richárd (Haladás)
Komáromi Péter (Aramis)
Nagy Imre (MVFC)
Harnisch Ákos (Újpest)
Pál Patrik (Veszprém)
Vas Ádám (Haladás)
Tatai József Veszprém
Bíró Attila Kecskemét
Hajmási Milán (Haladás)
Sipos Gergő (Haladás)
Fekete Márk (Aramis)
Büki Baltazár (Aramis)
Suscsák Máté (Újpest)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC