nb1.hu

Marad a fiatal tehetség.

A Fradi közleménye:

"A már Sergei Rebrov csapatában is bemutatkozó Redzic Damir továbbra is a Ferencvárost fogja erősíteni!

A Ferencvárosi Torna Club meghosszabbította szerződését 18 éves támadójával, Redzic Damirral.

A Harkánynál és a PMFC-nél nevelkedett labdarúgó 2017-ben került a Ferencváros kötelékébe, és az U15-ös csapat alapembereként 15 alkalommal volt eredményes. Később U16-os és U17-es utánpótlás-labdarúgócsapatunk keretének is meghatározó tagja volt, ebben a két korosztályban újabb 15 találatot jegyzett.

A jelenlegi, 2020/2021-es szezon mozgalmasan telik játékosunk számára, hiszen amellett, hogy U19-es együttesünkben szerepel, a Máté Csaba által vezetett NB III-mas csapatunk kihagyhatatlan játékosának is számít, a bizalmat pedig eddig nyolc találattal hálálta meg.

A magyar édesanyától és bosnyák édesapától származó Redzic tehetségére már Sergei Rebrov is felfigyelt, és a 2021 januári, marbellai edzőtáborban immár a felnőttek között bizonyíthatott a fiatal labdarúgó, ráadásul egy felkészülési mérkőzésen gólt is lőtt (a találat 1:59-től látható).

A januári alapozást követően Redzic a Puskás Akadémia és a Kisvárda ellen NB I-es mérkőzésen is csereként szállt be, így fiatal kora ellenére már az élvonalban is bemutatkozhatott.

Redzic Damirt korábban a Fradi TV nézőinek részletesen bemutattuk!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC