FTC: profi szerződés a Juve neveltjének

Hivatalos bejelentés.

Forrás:

ÍME, AZ FTC BEJELENTÉSE:

PROFI SZERZŐDÉST KAPOTT GÓLERŐS IFJÚ TEHETSÉGÜNK
Ammar Ramadan első profi szerződését kötötte a Fradival.

Profi szerződést kötött a Ferencvárosi Torna Clubbal 19 esztendős szír támadónk, Ammar Ramadan!

A 2001-es születésű játékos a Juventus utánpótláscsapatában nevelkedett, valamint bemutatkozott a szír U19-es válogatottban is. Ezután 2019 januárban igazolt a Ferencvároshoz.

A remek technikai adottságokkal rendelkező, legfőképp támadó középpályásként bevethető játékos először a Ferencváros U19-es csapatába került, ahol két szezon alatt 26 meccsen 17 alkalommal is eredményes volt.

Ramadan többször is felnőttcsapatunk keretével edzhetett, Sergei Rebrov már többször számolt vele edzőtáborba utazó csapatában. A szír játékos felkészülési mérkőzésen pedig már eredményes is tudott lenni az ukrán vezetőedző irányítása alatt.

- Ez a profi szerződés az első lépése az igazi karrieremnek – mondta boldogan Ramadan. – A Ferencváros nemcsak Magyarország, hanem talán a környező országok legerősebb csapata is, örülök, hogy lehetőségem nyílik segíteni ezt a remek klubot. Keményen kell küzdenem, hogy a fejlődésemmel a csapatot szolgálhassam. Meg kell küzdenem a helyemért, értem az edző koncepcióját és stílusát, így minden adott, hogy meggyőzzem őt a teljesítményemmel.  

Legfrissebb híreink