nb1.hu

FTC: megvan, mennyi időre írhat alá Rebrov utódja

Mesés fizetést ajánlottak az ukrán szakembernek.

Mint ismeretes, az utolsó fordulóban esedékes Honvéd-Fradi utáni sajtótájékoztatót otthagyta Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője, mondván a klubtól senki nem egyeztetett vele a folytatásról. 

Ez, elsőre furának tűnt, hiszen minek egyeztetni, ha valakinek még egy év van hátra a szerződéséből, ám nyilvánvaló, hogy Rebrov arra gondolt, tárgyalják újra a feltételeket. Mint ismeretes, az ukrán szakvezető nagyon jól járt azzal a bravúrral, hogy a BL-csoportkörébe vezette a Fradit.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke egy tegnapi interjúban elmondta, Rebrov már február 10-én felmondott, jelezve, keressenek nyártól új edzőt. Azaz, már ennél is korábban megkezdődhettek az egyeztetések a felek között…

Kubatov elárulta, hogy Rebrov felmondott a Fradinál – NB1.hu

 

Az FTC azóta is keresi az új edzőt, több névről is beszámolt már az nb1.hu, ám a befutó a jelek szerint az eddigi legnagyobb esélyes, Peter Stöger lesz, akivel az osztrák sajtó szerint 2 éves szerződést kötnek majd.

Közben Szerhij Rebrov neve ismét felvetődött az AEK Athénnál, görög lapok szerint 1 millió euró körüli fizetéssel csábítják az igen kiváló ukrán szakembert. Az AEK érdeklődéséről már 3 nappal ezelőtt beszámoltunk.

FTC egyeztetés lesz Rebrov sorsáról – NB1.hu

FRISSÍTÉS:

18.45:

Fradi: Dzsudzsák egykori csapata is vinné Rebrovot? – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC