nb1.hu

FTC-Kisvárda: nem köntörfalazott a Fradi légiósa – reakciók

Nem lehet meglepni a vendégeket?

A Fradira a csütörtöki remek El-győzelem után vasárnap az NB I-ben rangadó vár. A listavezető zöld-fehérek a második helyen álló Kisvárdát fogadják. Muhamed Besic a Trabzonspor elleni összecsapáson nagyot melózott, a bosnyák légiós nem köntörfalazott, kijelentette, az FTC minden meccsen nyerni akar:

"Ez a meccs kulcsfontosságú lesz a számunkra. Nagy erőket kell mozgósítanunk maximális koncentráció mellett. Mi minden meccset meg akarunk nyerni, vasárnap is ez a cél, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél" – fogalmazott a Ferencváros légiósa a klubhonlapnak.

A Kisvárda az előző körben kikapott a Honvédtól, ennek ellenére ebben az idényben is számolni kell a csapattal. Török László vezetőedző a nyilatkozatában többek között erre a kisiklásra is kitért:

"A vereség is a futball velejárója, erre utal egy mondás is: ahhoz, hogy az ember győzni tudjon, hozzá tartozik, hogy tudjon veszíteni is. A heti programunkban éppúgy benne szerepelt a taktikai analízis is, mint mindig, ez most különösen tanulságosnak bizonyult. Akkor tudjuk kijavítani esetlegesen a Honvéd elleni kisiklást, ha ugyanúgy csapatként tudunk teljesíteni, ahogy a korábbi hat fordulóban is. A Fradinál valóban lehetőség van nemcsak a részleges, hanem a komplett rotációra is, de az alapjáték, a taktikai elképzelés azért rendre ugyanaz.

 

Bárhogyan is dönt Sztanyiszlav Csercseszov kolléga a kezdőcsapat kijelölését illetően, nagy meglepetések nem érnek majd minket, hiszen ismerjük a játékosokat, tisztában vagyunk az erősségeikkel.

 

Ha a Ferencvárossal játszol, extra motivációra nincs szükség, idegenben sem, hiszen a Groupama Aréna magasabb nézőszámából adódó hangulata is elragadtathatja az embert. Úgyhogy többféle motiváció is hajthat bennünket ezen a mérkőzésen. Tisztában vagyunk a két klub lehetőségei és a két játékoskeret értéke közötti különbségekkel, viszont az a célunk, hogy a pályán ezt eltüntessük, és természetesen bízunk a jó eredmény elérésében" – mondta Török a Kisvárda weboldalának.

A találkozó 17.30-kor kezdődik, a játékvezető Berke Balázs lesz. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC