FTC-Kisvárda: a Fradi játékosa humorosan kommentálta a fura gólját

Felment a pulzusa.

Forrás: fradi.hu

A Fradi dolgát nem könnyítette meg a Kisvárda, de a listavezető két vállra fektette Bódog Tamás csapatát. A szombati bajnoki egyetlen gólját Sigér Dávid szerezte. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az FTC középpályása eddigi karrierje egyik legfurcsább találatát szerezte. Sigér jobbról érkező beadását, a Várda kapusa, Minca pofozta a kapuba. Érdekesség, hogy a 29 esztendős futballista ebben a szezonban már öt gólnál tart. 

 

"Gyakorolni kell sokat, kint kell maradni edzés után, nézni kell a kapus mozgását... Lehet így is, de lehet úgy is, hogy véletlenül a külsődről csúszik le" - nyilatkozta az M4 Sportnak Sigér Dávid.

 

Hozzátette, nyögvenyelősen alakult a meccs, de örül annak, hogy sikerült megszerezniük a három pontot.

A Ferencváros néhány napja kétgólos előnyt adott ki a kezéből a Paks ellen. Sigér elmondta, kicsit feszült volt a hajrában.

"Úgy éreztem, uraltuk a mérkőzést. A Paks ellen is uraltuk a meccset, de akkor sokkal idegesebb voltam a végén. Az utolsó szögletnél felment a pulzusom vagy kétszázra, szerintem a pályán nem voltam ennyire ideges" - fogalmazott a kétszeres magyar válogatott labdarúgó.

Security Check Required

 

ELŐZMÉNYEK:

Ferencváros-Kisvárda 1-0

A listavezető Fradi a Kisvárdát fogadta, ezzel a mérkőzéssel indult a szombati program az NB I-ben. A zöld-fehér együttes sokáig nem igazán talált fogást a vendégeken. Az látszódott a kisvárdaiakon, hogy nekik tökéletesen megfelelne a döntetlen. A 75. percben aztán Sigér Dávid jobbról adott középre, a vendégek kapusát ezzel pedig alaposan meglepte, hiszen Minca a saját kapujába pofozta a labdát. A sikerének köszönhetően az FTC előnye 12 pontra duzzadt a MOL Fehérvárral szemben. A fehérváriak az Újpestet fogadják vasárnap.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: TOKMAC NGUEN

A Fradi légiósa ritmusváltásokkal és egyéni akcióival próbálta meg zavarba hozni a kisvárdai védelmet, ami gyakran sikerült is neki, ám a gólszerzés nem jött össze Tokmacnak.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: SIGÉR GÓLJA

A Ferencváros válogatott játékosa talán élete egyik legfurább találatát szerezte. Ezzel a góllal pedig megtörte a jeget az éllovas. Érdekesség, hogy Sigér ebben a szezonban már ötödször volt eredményes a bajnokságban.

A GÓL TÖRTÉNETE:

74. perc: Sigér beadása ferencvárosi szempontból nagyon jól sikerült. A labdát Minca kapus érthetetlen módon ütötte be a saját kapujába (1-0).

Security Check Required

 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Fradi a következő fordulóban a Budapest Honvéddal méri össze az erejét, míg a Kisvárda a Zalaegerszeg csapatát látja vendégül. Mindkét mérkőzést kedden rendezik meg.

JEGYZŐKÖNYV:


Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 1-0 (0-0)
Groupama Aréna, 2123 néző, v.:
Pintér
gólszerző: Sigér (75.)
sárga lap: Isael (9.), Szihnyevics (45.), Blazic (58.), illetve Simovic (14.), Szőr (73.), Obradovic (80.)
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic (Heister, 78.) - Sigér (Csonka, 88.), Haratyin - Nguen, Isael (Boli, 59.), Skvarka (Zubkov, 58.) - Szihnyevics (Vécsei, 77.)
Kisvárda: Minca - Hej, Beriosz, Kravcsenko, Baranyai - Szőr (Czene, 77.), Simovic (Avetiszjan, a szünetben) - Sassa (Himics, a szünetben), Obradovic (Bíró, 91.), Jelena - Tischler (Riznicsenko, 78.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

FRISSÍTVE:

19.44

Fradi-Kisvárda: Rebrov ezt várta, Bódog fájlalja - reakciók - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink