nb1.hu

FTC: Gróf Dávidot bejelentette az új klubja

A másodosztályba igazolt.

Szeptember 2-án már megírtuk, hogy Gróf Dávid a DVSC-ben folytatja a pályafutását, kölcsönbe érkezett Debrecenbe. A mai napon a Loki hivatalosan is bejelentette a válogatott kapus szerződtetését.

ÍME, A DVSC BEJELENTÉSE:

,,Válogatott kapust szerződtetett a DVSC.

Kiváló, magyar bajnok kapust igazolt a Loki Gróf Dávid személyében! A hálóőr a Ferencvárostól érkezett Debrecenbe 1 évre kölcsönbe, és már át is esett az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon.

A 31 éves Gróf Dávid korábban védett Skóciában, Angliában és Németországban is, 2016-ban tért haza, 2017-ben a Honvéddal, idén pedig az FTC-vel lett bajnok, emellett többször meghívást kapott a magyar válogatott keretébe is.

A 2017-2018-as szezonban megkapta a Fülöp Márton-díjat az év védéséért.

Gróf Dávidnak sok sikert kívánunk a DVSC-ben!"

A játékos Facebookon köszönt el a ferencvárosi szurkolóktól:

,,Kedves Ferencváros szurkolók, csapattársak, stábtagok és vezetők!

Szeretném nektek megköszönni az elmúlt bő egy évet! Ahogy és amilyen gyorsan befogadtatok, a rengeteg szeretetet amit kaptam, egy örök élménnyel gazdagodtam! Büszke vagyok rá, hogy a mezeteket viselhettem, hogy részese lehettem a 31. bajnoki címnek! További nagyon sok sikert kívánok nektek!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC