nb1.hu

FTC: Bogdán jött, de akkor Dibusz vagy Gróf megy?

Hivatalos bejelentés.

Mint ismeretes, az nb1.hu jelezte elsőként már május 20-án, hogyha Bogdán Ádám az FTC kapusa lesz, akkor korántsem biztos, hogy Gróf Dávid, az eddigi második számú kapus lesz majd az, aki távozik. Mint írtuk, Dibusznak ugyanis Belgiumból van ajánlata.

FTC: Bogdán jöhet, Gróf mehet? – NB1.hu

 

Pár nappal ezelőtt azt is az nb1.hu jelezte elsőként, hogy Dibusz iránt az Antwerpen érdeklődik. Ami talán még fontos lehet, Facebook-bejegyzései alapján Gróf nyaral, nem a jövőjéről tárgyal…

Fradi: Dibusz mehet, két védő nemet mondott a kérőjének – NB1.hu

Az nb1.hu információi szerint hétfőtől alaposan felpörög az élet a Ferencvárosnál az átigazolások terén. Bőle Lukácsot a nyárig vette kölcsön a ZTE, szeretnék is a vezetők, ha továbbra is náluk futballozna, de a Puskás Akadémia is vinné, mert Gyurcsó Ádám a jelek szerint nem marad Felcsúton.

Az FTC ma bejelentette Bogdán érkezését, íme a közlemény változtatás nélkül (aztán lassan eldől, hogy Dibusz és a Fradi igent mondott-e a belgák ajánlatára…)

 

ÍME, A FRADI KÖZLEMÉNYE:
31-szeres bajnok labdarúgócsapatunk szerződést kötött a legutóbb a skót Hibernian FC-t erősítő válogatott kapussal, Bogdán Ádámmal. A 32 éves hálóőr 2007-től 2016-ig Angliában futballozott, a Bolton és a Liverpool színeiben is védett a Premier League-ben, 2018 óta pedig előbb kölcsönben, majd végleges szerződéssel a skót élvonalban, a Hibernianban szerepelt.

BEMUTATÁS

Bogdán Ádám 1987. szeptember 27-én született Budapesten. A II. Kerület UFC-nél lett igazolt labdarúgó, de nagyon fiatalon a Vasashoz került, amelytől megkapta pályafutása első profi szerződését is. Itt még nem mutatkozott be a felnőtt csapatban, kölcsönben a Vecsés labdarúgója lett, amellyel 2006-ban, 19 évesen az NB II-ben szerepelt.

Bogdán 2007 nyarán, már magyar U21-es válogatott játékosként szerződést kapott az akkor az angol élvonalban szereplő Bolton Wanderers FC-től. Eleinte az U23-as tartalékcsapatban védett, közben pedig 2009 őszén egy hónapot kölcsönben a Crewe Alexandra FC-nél töltött, melynek színeiben egy mérkőzést játszott.

A Bolton együttesében 2010. augusztus 24-én, egy Southampton elleni Ligakupa-mérkőzésen mutatkozott be, majd öt nappal később a kiállított Jussi Jääskeläinen helyén csereként pályára lépve Premier League-mérkőzésen is debütálhatott. A végeredmény 2-2 lett, Bogdán a 91. percben bemutatott egy nagy bravúrt, pontot mentve csapatának.

A 2012-es év elején finn kollégája sérülése miatt hosszabb időre is lehetőséget kapott a boltoniak kapujában, remek formájának köszönhetően pedig Jääskeläinen visszatérése után is a kezdőcsapatban maradt, ám csapata a szezon végén kiesett az élvonalból. Ennek ellenére a magyar kapus teljesítményére nem lehetett panasz, olyannyira, hogy az idény végén a szurkolók az Év Játékosának választották a klubnál.

Összesen 24 Premier League-mérkőzés után Bogdán a másodosztályba, a Championshipbe is csapatával tartott, ahol a gyors visszajutásért küzdő klub kezdőkapusaként 41 mérkőzésen szerepelt, ám az idény végén végül nem sikerült kiharcolni az élvonalbeli szereplést. Sőt, az ekkor már a nemzeti csapatban is számításba vett játékos 2013 őszén egy edzésen térdsérülést szenvedett, így csapata hetekig kénytelen volt nélkülözni őt. Visszatérése után azonban ismét remek formában védett, összesen hét kapott gól nélküli mérkőzéssel járult hozzá együttese sima bennmaradásához. Miután 2012-ben és 2013-ban is megválasztották az év magyar férfi labdarúgójának, a 2014/2015-ös idényben is az ő nevével kezdődött a Bolton összeállítása. A magyar kapus az FA Kupában, a Liverpool elleni idegenbeli mérkőzést is lehozta hibátlanul. Ezen a találkozón figyelt fel rá az ellenfél szakmai stábja, így 2015. június 10-én aláírt a 18-szoros angol bajnokhoz.

A Liverpool Simon Mignolet mögött második számú kapusként számított Bogdánra, így 2015. szeptember 23-án, a Carlisle United elleni Ligakupa-meccsen mutatkozott be a legendás klub mezében. A találkozón büntetőpárbajra került sor, a kapus pedig három tizenegyest is megfogott. Később még két győztes Ligakupa-meccsen védett, majd Mignolet kisebb sérülése miatt december 20-án, a Watford ellen immáron Jürgen Klopp vezetésével a Premier League-ben is bemutatkozhatott a Liverpool játékosaként. Az idény vége után kölcsönben a másodosztályú Wigan játékosa lett.

A Wigan labdarúgójaként megsérült, majd a skót élvonalbeli Hibernian együtteséhez került, ahol összesen 18 bajnoki mérkőzésen védhetett.

Bogdán Ádám a magyar válogatottak közül az U21-es csapatban 2007-ben már remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, így 2008-ban Erwin Koeman meghívta a felnőtt válogatott keretébe is, amellyel 2009-ben, Belgiumban lehetett ott először a hivatalos meccskeretben, majd a 2011. június 3-ai, Luxemburg ellen 1-0-ra megnyert barátságos meccsen mutatkozott be. Összesen 13 barátságos meccsen és hét világbajnoki selejtezőn védte a magyar válogatott kapuját, a keretben a későbbiekben is rendre ott volt, így részese volt az Eb-részvétel kiharcolásának is, ám kezdőként már nem jutott szóhoz. Legutóbb 2016 márciusában, a Horvátország elleni 1-1-re végződő felkészülési meccsen kapott egy félidőnyi lehetőséget a magyar válogatottban.

Név: Bogdán Ádám
Születési idő, hely:
1987. szeptember 27., Budapest
Korábbi klubjai: Vasas (2005-2007), Vecsés (2006-2007, kölcsönben), Bolton Wanderers (angol, 2007-2015), Crewe Alexandra (angol, 2009, kölcsönben), Liverpool (angol, 2015-2019), Wigan Athletic (angol, 2016-2017, kölcsönben), Hibernian FC (skót, 2018-2019, kölcsönben), Hibernian FC (skót, 2019-2020)
Sikerei: angol Ligakupa-döntős (2016), Az év magyar férfi labdarúgója (2012, 2013), Bolton Wanderers Az év játékosa – szurkolói díj (2012)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC