nb1.hu

FTC-Betis: mit beszéltek egymás között a Fradi-játékosok a vereség után? – reakciók

Könnyű lesz a Celtic ellen?

Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Betistől csütörtök este az Európa-liga csoportkörében.

A lefújás után a két vezetőedző, valamint Botka Endre értékelt.

Peter Stöger (a Ferencváros vezetőedzője): "Balszerencsések voltunk, pedig jól játszottunk egy nagyon keveset hibázó, nagyon jól passzoló ellenféllel szemben. A védekezés is rendben volt, és nem csak védekeztünk. Azért volt fontos három belső védővel játszani, mert tudtuk, hogy az ellenfél szeret a centerpozícióban súlypontot képezni és magabiztos védelmet szerettünk volna nyújtani az egy-egyek ellen is, emellett fontos volt, hogy Eldar és Harry a két szélen tudjon nyitni és tudjon támadásokat vezetni, amihez középen Vécsei Bálint és Aissa Laidouni is kiválóan asszisztált. Nyilván nem akartunk egész meccsen védekezni, emiatt döntöttünk a felállás mellett. Mindkét eddigi El-meccsen voltak helyzeteink, a játékunkkal elégedett vagyok, de a könnyelmű hibákon javítani kell, hisz az ilyen kvalitású ellenfelek kihasználják ezt. A fejesek terén például fejlődnünk kell. Ha az apró dolgokon javítunk, képesek leszünk nyerni ezeken a meccseken is."

Botka Endre, a Ferencváros védője az nb1.hu kérdésére így válaszolt: "Azt emeltük ki az öltözőben a meccs után a többiekkel, hogy az ilyen topcsapatok ellen tényleg apróságok döntenek, ezúttal pedig két, sajnálatos elkerülhető gólt is kaptunk. Ugyanakkor megmutattuk az erősségeinket is és helyenként kontrolláltuk a meccset egy ilyen ellenféllel szemben is. Nagy helyzetük nem is volt, egyes periódusokban szépen tartottuk és hoztuk ki a labdát, a jövőre nézve is hasznos lehet ez."

 

"Semmi komolyabb gond nem volt a sérülésemmel kapcsolatban, de ha statisztikát vezetnénk, körülbelül minden harmadik meccsen fejbe találnak, úgyhogy lassan kezd kicsit sok lenni. Tudjuk, hogy a Celtic nagyon jó csapat, és ha abból indulunk ki, hogy tavaly egyszer már legyőztük őket, tudjuk, mi az ellenszer, de ez más találkozó lesz, hisz szurkolók is lesznek már. Szeretnénk győzni természetesen."

Manuel Pellegrini (a Betis vezetőedzője): "A Betis most mindenre képes, erőtől duzzad, magabiztos, elégedettek vagyunk. A szurkolók elkísérhettek végre mindent, ez is külön öröm. A Fradi általában ahhoz van szokva, hogy többet támad, az első félidő második gólja pszichológiailag fontos is volt, de szerencsére fel tudtunk állni belőle. A csapategységet mutatja, hogy bárki kaphat lehetőséget, a győzelem az egész csapatnak magabiztosságot ad, mint ahogy Tellónak egyénileg is a gólja. Jó meccs volt, a fontos, hogy megszereztük a három pontot, és ez sokat jelenthet a nyolcaddöntőbe jutást tekintve is. Vezetjük a csoportot, de még 12 begyűjthető pont van, és a Fradinak is lesz lehetősége. Nagyon jól játszottak Németországban és most is, a matek most nincs az ő oldalukon, de ha így folytatják, bármire képesek lesznek. Remélem, a dinamika nekünk is megmarad."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC