nb1.hu

FTC: a további átigazolásokról és Grófról is nyilatkozott Hajnal Tamás

Teljesítették a célt a zöld-fehérek.

A Ferencváros a jövő héten a Celtic otthonában játszik BL-selejtezőt. A zöld-fehér alakulat az első körben a svéd Djurgardent búcsúztatta a 2-0-s győzelmének köszönhetően. Hajnal Tamás az origo.hu-nak elmondta, a skót gárda lesz a szerdai összecsapás esélyese, de bízik benne, hogy a Fradi meglepetést tud okozni. A sportmenedzser nem zárta ki azt sem, hogy még lesznek változások a keretben.

"Amíg nyitva van az átigazolási piac, addig bármi megtörténhet. Idén is az volt a cél, hogy teljesen egyben tartsuk a csapatot, ez sikerült is, egyetlen kulcsjátékos sem távozott. Sőt, Zubkovot a kölcsönszerződése után végleg sikerült megszereznünk. Illetve az is fontos szempont volt ezúttal is, hogy az első BL-selejtező előtt két héttel kész legyen a keret, amely azért volt fontos, hogy az új labdarúgóknak is legyen elég idejük a beilleszkedésre, és ez sikerült is. Az átigazolási szezon a járványhelyzet miatt most különösen hosszú, szeptember végéig tart, így addig természetesen lehet olyan szituáció, amelyre reagálnunk kell" – mondta Hajnal Tamás.

Az nb1.hu-n is beszámoltunk arról, hogy Gróf Dávid távozhat a bajnokcsapattól. Gróf menedzsere, Illés Zoltán elmondta az oldalunknak, hogy a kapus helyzetéhez nagyon korrekten állt hozzá a klub.

Hajnal rávilágított, hogy megfelelő ajánlat esetén a hálóőr valóban búcsút inthet az FTC-nek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC