nb1.hu

Fradi-Vidi: Szabics a frankót mondta a bajnoki címről

Stöger fontos fejlődésről beszélt.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros hazai pályán 3-0-ra kiütötte a MOL Fehérvár FC-t, a Groupama Arénában.

A találkozót követően így értékeltek a vezetőedzők:

Peter Stöger (Ferencváros): ,,Elégedett lehetek ezzel a teljesítménnyel, egy erős csapat ellen. Jól szálltunk bele a mérkőzésebe, az első perctől kezdve. A Fehérvárnak az első 10-15-ig volt még esélye, utána viszont minden rólunk szólt. Teljesen azonban még sem lehetek elégedett, ugyanis sok lehetőségünk kimaradt, mert benne volt egy 4-5. gól is a meccsben. Ez a meccs abból a szempontból is fontos volt, hogy a Kisvárda elleni meccs után bebizonyítsuk, hogy hol tartunk a fejlődésben.

Számított-e ennyire egyoldalú meccsre a Fradi trénere?

,,Nem feltétlenül ezt vártam, de jó meccsre számítottam. A Kisvárda után ez volt a következő lépcső, ahol be tudtuk bizonyítani, hogy amit megbeszéltünk az csináljuk tovább. Örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a negyedig meccset zsinórban."

Az nb1.hu az alábbi kérdést tette fel Peter Stögernek:

Min kellett változtatni, hogy ne kapjanak gól négy meccse? A tizenegyesnél ki volt-e jelölve, hogy ki végezhetni el?

,,Mindenképpen a kemény edzésmunkának köszönhető ez a változás, mert a védekezés a jó támadómunkával kezdődik. Most már megfelelő konkurencia van a posztokért, ami ezt eredményezi. Mindenki keményen meg akar dolgozni a helyéért a csapatban. A videók alapján is kielemeztük, hogy hogyan kellene működnie a védelemnek. Ami a tizenegyest illeti, azt sokkal komolyabban kell venni. Lehet, hogy megmutatom én, hogy hogyan kell belőni. Ryan Mmaee volt ma kijelölve a dologra, de ő úgy döntött, hogy átadja a lehetőséget a barátjának. Én jobban örültem volna egy negyedik gólnak, nem tetszik ez a hozzáállás. A védelem bemutatta, hogy különböző felállásokban is sikerült lehozni mérkőzéseket kapott gól nélkül."

Végül elmondta, hogy szeretnének pontot szerezni az Európa-ligában, akkor is, ha az egyik hátralévő találkozónak sem ők az esélyesei.

Szabics Imre (MOL Fehérvár FC): ,,Szerettük eltüntetni a papírformát, ez az első félidőben jól nézett ki, de a  döntő pillanatok nem úgy alakultak, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Nagyon jó labdaszerzéseink voltak, de nem kaptunk meg egy tizenegyest, illetve egy kiállítás is kérdéses. Ferencvárosban úgy lehet nyerni, hogy ha mi lőjük az első gólt, de nem sikerült. Egy ilyen tapasztalattal rendelkező csapatnak könnyű dolga volt a második félidőben. A második félidőre már eldőlt a meccs."

Az nb1.hu az alábbi kérdést tette fel Szabics Imrének:

Mit kért a játékosoktól a szünetben?

,,Mivel 2-0-ás hátrányban mentünk be a szünetre, ez mindenkinek sokk volt. Úgy mentünk ki a második félidőre, hogy szeretnénk megnyerni a mérkőzést, stabilabb védekezésre szerettünk volna építeni, de a Fradi van olyan jó csapat, hogy egy ilyen meccset ne, adnak ki a kezük közül."

A sajtótájékoztató végén a bajnoki címről is szót ejtett a fehérvári vezetőedző:

,,Ebben a helyzetben nem tudunk a bajnoki címről beszélni, három éven belül szeretnénk komoly konkurenciái lenni a Fradinak. A 8 pont most nagyon soknak tűnik, de azon dolgozunk, hogy minél közelebb tudjunk kerülni hozzájuk."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC