nb1.hu

Fradi-Vidi: Fiola sportszerűségből jelesre vizsgázott – reakció

A játékvezetőre is kitért.

Vasárnap a Fradi a Vidit fogadta az NB I-ben. Ahogy már jeleztük, a meccset a zöld-fehérek magabiztos, 3-0-s győzelmet arattak: 

Arról is olvashattak már, hogy a két edző hogyan látta az összecsapást:

Fiola Attila a találkozó után nagyon korrekt és sportszerű nyilatkozatot adott. A magyar válogatottban eddig 42 mérkőzésen szereplő futballista kijelentette, a Fradi megérdemelt győzelmet aratott. Azt is hozzátette, hogy az FTC minden tekintetben felülmúlta a Vidit:

"Jobbak voltak ezen a meccsen, sajnos túl korán gólt kaptunk, ez befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. A gól után jobban futballoztunk, voltak lehetőségeink, egy-két kapura lövés, többet voltunk a Fradi térfelén. Sajnos a második gól meghatározó volt. A második félidőben próbáltunk javítani, de helyzet nélkül hoztuk le a félidőt. Megérdemelten nyert a Fradi. 1-1 után más lett volna a meccs képe. 2-0-s hátrányban a Fradi ellen nem egyszerű játszani. Sajnos a játékvezető és a VAR nem nekünk kedvezett, de ezzel nem akarok foglalkozni. Ezen a napon a Fradi mindenben felülmúlt minket" – összegzett Fiola.

FRISSÍTÉS:

10.23:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC