nb1.hu

Fradi-Várda: a Groupama Aréna hatása – ELŐZETES

A meccs hangulata mindkét felet feltüzelheti.

A 28. forduló szombati játéknapjára három mérkőzés jut, ez a Ferencváros és a Kisvárda összecsapásával kezdődik.

A Ferencváros előnye jelenleg 9 pont az élen, egy győzelemmel egy óriási lépést tehet az újabb bajnoki cím felé. Az előző körben a Paks egy hihetetlen hajrában mentett pontot a Fradi ellen, így még maradt esélye a Vidinek, hogy beérje a fővárosi csapatot. Szerhij Rebrov kiemelte a szurkolók fontosságát és kiemelte, hogy komolyan veszik az összecsapást.

Így nyilatkozott az ukrán tréner a meccs előtt:

,,Mint minden meccsen, ezúttal is 90 percen át koncentrálnunk kell, már csak azért is, mert újra hazai pályán szerepelhetünk, a szurkolóink pedig ismét ott lesznek majd a lelátón. Nem volt jó nélkülük játszani, a támogatásukkal nagyon sokat segítettek már nekünk. Persze, a Groupama Aréna hangulata a Kisvárda játékosaira is biztosan ösztönzőleg hat majd. Tudjuk, hogy ellenfelünk nincs könnyű helyzetben, hiszen még nem biztosította be a bennmaradását, ezért veszélyes ellenfélre számítok. A hétközi, paksi meccsünk után igyekszünk nagyon komolyan felkészülni a szombati mérkőzésre."

A hétközi fordulóban már összecsapott egy dobogón elhelyezkedő csapattal a Kisvárda, egy pontot szerzett a csapat a Mezőkövesd ellen. Most egy nagyon nehéz feladat vár a kiesés elől menekülő csapatra, ráadásul Gosztonyi és Bumba is kiesett a sorból, sérülés miatt. Meccs előtti nyilatkozatában kitért erre is Bódog Tamás, de reméli, hogy a Groupama Aréna feldobja a csapatát.

Ezt mondta el a Kisvárda mestere a meccs előtt:

„Kétségtelen, nekünk is vannak gondjaink, bár a Ferencvárosnál meglévő hasonló gondokról is lehetett olvasni.  Ebben a helyzetben arra kényszerülünk, hogy olyan játékosokat is szerepeltessünk, akik eddig nem vagy kevesebbet játszottak, minden bizonnyal újoncot is avatunk. Bízom benne, hogy feldobja őket a környezet, a szép stadion, a sok néző és a jó ellenfél. Nem mi vagyunk a favoritok, ugyanakkor nem is feltartott kézzel lépünk pályára."

16.55: FERENCVÁROS-KISVÁRDA

A tabbella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC