nb1.hu

Fradi-Újpest: örül az újpesti kapus, Stöger a szurkolókkal beszélgetett

A hangulatra nem lesz panasz.

Méltó lezárást kap az NB I hetedik fordulója, hiszen a Derbivel fejeződik be ez a játéknap. A Fradi várhatja jobb helyzetből az Újpest elleni mérkőzést, hiszen öt meccs alatt 12 pontot szerzett. Ezzel szemben a lila-fehérek nyeretlenek, hat meccs után három döntetlent és három vereséget tudnak felmutatni. 

A találkozó előtt a Fradi részéről Peter Stöger osztotta meg a gondolatait, míg az újpestiek közül a kapus, Banai Dávid nyilatkozott.

Peter Stöger: "Pontosan tudom, hogy a klub életében ez egy kiemelt párharc, nagyon várom az első derbimet, amit ráadásul hazai pályán, a mi közönségünk előtt játszhatunk. A játékosok is meséltek a stadionban uralkodó elképesztő atmoszféráról, illetve volt szerencsém a drukkerekkel is beszélgetni erről a párharcról. Tudjuk mi a dolgunk, jó meccset fogunk játszani az Újpest ellen. Nincs szükség külön motivációra, tudjuk, hogy ez az év egyik kiemelt találkozója lesz." (fradi.hu)

Banai Dávid: "Mindig felfokozott a hangulat egy Derbi előtt, most sincs ez másképp az öltözőben. A magam részéről nehéz mérkőzésre számítok, de ha betartjuk a taktikát és fegyelmezetten védekezünk, akkor ponttal, pontokkal távozhatunk az Üllői útról. Nagyon örülök, hogy újra nagy az érdeklődés a szurkolók felől és hogy nagy számban lesz jelen a táborunk, az mindig plusz erőt ad." (Újpest/Facebook)

A Derbi 17 órakor kezdődik a Groupama Arénában. 

Szombaton már jeleztük, hogy a Derbin ismét kiváló hangulat lehet:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC