nb1.hu

Mit nem hitt el a bíró Dibusznak?

Vasárnap már jeleztük, hogy a Fradi 2-1-es győzelmet aratott az Újpest ellen, ezzel biztossá vált az újabb bajnoki címe:

A találkozó után a Fradiból Dibusz Dénes és Pászka Lóránd is értékelt az M4 Sportnak. A kapus örök élményről beszélt, míg Pászka az erdélyi fiataloknak szeretne példát mutatni. 

Dibusz Dénes: "Megjártuk a poklot a végén, bár egyből láttam, hogy kéz volt, és ezt mondtam is a játékvezetőnek, de ezt az elején nem igazán akarta elhinni nekem. Örülök, hogy a videószobában segítettek neki. Nagyon nehéz meccs volt, az elején hátrányba kerültünk. Aztán szerencsére az első félidőben fordítottunk. Több olyan kontránk is volt, amikből lezárhattuk volna a meccset, de az Újpest előtt is adódott egy-két komolyabb lehetőség, így végig nyílt volt a meccs. Nagyon különleges ez a bajnoki cím. Minden szezonnak úgy vág neki az ember, hogy szeretne bajnok lenni, nézegetjük a sorsolást. Tavaly is az Újpest ellen sikerült bebiztosítanunk a bajnoki címet, akkor sajnos zárt kapus volt a meccs. A sors úgy hozta, hogy idén is az Újpest ellen lehettünk bajnokok. Ez örök élmény lesz mindenkinek, hiszen az Újpest ellen bajnoki címet ünnepelni hazai pályán ritkán adatik meg."

Pászka Lóránd: "Nagyszerű érzés, hogy ilyen szurkolótábor előtt játszhattam, először kezdhettem a Groupama Arénában. A srácoknak nagyobb érdemük van a bajnoki címben, én télen érkeztem. Bajnoknak mondhatom magam, de a többieké az érdem. Remélem, hogy az erdélyi fiataloknak példa tudok lenni, hogy kitartással és akarattal bármit el lehet érni. A szüleim nagyon büszkék rám, nekik és a többi családtagomnak ajánlom ezt a győzelmet. Szerettem volna bizonyítani, hogy bármikor lehet rám számítani. A továbbiakban alázatosan és szerényen dolgoznék tovább."

Újpesti oldalról Csongvai Áron kissé csalódottan nyilatkozott a lefújást követően: 

"Kemény volt ez a Derbi, de erre is készültünk. Ilyennek kell lennie egy Derbinek. Próbáltuk a saját focinkat játszani, nagyon csalódott vagyok, hogy ez most így alakult. Mindig szívünket-lelkünket kirakjuk a pályára itt, de ez sajnos nem párosul eredménnyel. A Fradi a hibáinkból rúgta a góljait. A hibákat általában könyörtelenül kihasználja. Szeretnénk olyan szinten focizni, mint a Fradi. A végén nagyon sajnáltam, hogy nem adták meg azt a gólt. Szerintem megérdemeltük volna az egy pontot. Mennünk kell tovább, hiszen fontos meccseink lesznek a bajnokságban, egyértelműen a negyedik hely a cél" – mutatott rá az újpestiek futballistája.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC