nb1.hu

Fradi: új edző érkezett

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A FERENCVÁROS HIVATALOS BEJELENTÉSE:

,,A Köln korábbi hálóőre, Alexander Bade Peter Stöger pályaedzőjeként folytatja klubunknál.

Új edzővel bővül a Ferencváros férfi labdarúgócsapatának stábja. A német Alexander Bade Máté Csabához hasonlóan pályaedzőként segíti Peter Stöger munkáját.

Bade 1970. augusztus 25-én Németország fővárosban, Berlinben született. A Tennis Borussia Berlin együttesében ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd 1988-ban a Köln együtteséhez szerződött. Három évet töltött a klub utánpótlásában mielőtt 1991-ben bekerült a felnőtt együttes keretébe, ahol elsősorban a későbbi BL-győztes, Bodo Illgner cseréjeként számítottak rá.

A több játéklehetőség reményében előbb a KFC Uerdingenhez, majd 1998-ban Hamburghoz, végül az ezredfordulón a Kölnhöz igazolt. A 2003/04-es idényben Stefan Wessels sérülése után került előtérbe, a közel két méter magas játékos meg is ragadta a lehetőséget, és 100 mérkőzésen védte kölni együttes kapuját.

A Rajna menti együttessel a 2005/06-os idény végén kiesett a Bundesligából, így ő is a távozás mellett döntött. Következő állomáshelye a Bochum volt, ahonnan egy szezon után a Paderbornhoz igazolt. 2008 januárjában Németország egyik legpatinásabb klubja, a Borussia Dortmund alkalmazta, de fél évvel később már a Bielefeld játékosa volt, végül itt hagyott fel a profi labdarúgással.

Visszavonulása után visszatért a Rajna partjára, és előbb a Köln kapusedzője, majd másodedzője lett. Itt találkozott klubunk jelenlegi vezetőedzőjével, Peter Stögerrel, akivel szoros kapcsolatot alakított ki az együtt töltött évek alatt. Az osztrák szakvezető annyira bízott segítőjében, hogy előbb a Borussia Dortmund, majd az Austria Wien, most pedig a Ferencvárosnál is számít a német segítségére.

Peter Stöger segítőjeként nagyszerű sikerekből vette ki részét. A Kölnnel feljutott a Bundesligába és szerepelt az Európa Ligában, valamint a Borussia Dortmunddal bejutott Európa legrangosabb kupasorozatába, a Bajnokok Ligájába."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC