nb1.hu

Fradi: szerződést hosszabbított a magyar válogatott játékos

A kapus is új kontraktust kapott.

A Ferencváros bejelentése:

"Magyar bajnok és kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk két futballistája is meghosszabbította szerződését pénteken: a Ferencvárost 2018 óta szolgáló Sigér Dávid és a 2019-ben érkezett Szécsi Gergő is új szerződést írt alá.

Az immáron négyszeres magyar bajnok Sigér Dávid  négy éve csatlakozott klubunkhoz, első tétmérkőzését 2018. augusztus 18-án játszotta a Fradiban. Azóta 132 mérkőzésen lépett pályára, 15 gólt szerzett, tagja volt a 2019-es UEL-, illetve a 2020-as BL-csoportkörös csapatnak is. A 2021/2022-es idény első BL-selejtezőin még játszott, júliusban azonban súlyos sérülést szenvedett, így az újabb csoportkörben már nem szerepelhetett. Az idén márciusban, Szegeden, egy felkészülési meccsen tért vissza, tétmérkőzésen pedig április 29-én, Pakson szerepelhetett először, 276 napnyi kihagyás után.

Harmadik számú kapusunk, Szécsi Gergő 2019-ben érkezett, mostanáig 9 alkalommal védett a Ferencvárosban. Tétmérkőzésen egyszer, a 2020/2021-es MOL Magyar Kupában kapott lehetőséget."

A 31 esztendős Sigér eddig 14 meccsen szerepelt a magyar válogatottban.

Korábban már jeleztük, hogy orosz játékosok érkezhetnek a Ferencvároshoz:

FRISSÍTÉS:

19.12:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC