nb1.hu

Fradi szélsője boldog, mert visszanyerte sebességét

Budapest – Varga Roland 75 percet játszott a Haladás ellen.

 

Nem a legutóbbi volt Varga Roland pályafutásának legjobban sikerült ősze. Amellett, hogy nem számított egyértelmű alapembernek, a Haladás elleni októberi idegenbeli mérkőzésen a ráadásban bokasérülést is szenvedett. Az eset után a Ferencváros szélsőjét hordágyon vitték le a pályáról, és ki kellett hagynia az ősz hátralévő részét.

 

A 27 éves játékos a téli felkészülés során keményen küzdött azért, hogy visszaverekedje magát a csapatba, és éppen a Haladás ellen, múlt szombaton hosszú idő után újra a kezdőcsapatban kapott helyet. Ez a pályán töltött 75 perc pedig lelkileg is nagy lökést adhat támadónak, aki reméli, minél hamarabb teljesen visszanyeri régi formáját.

 

A hétvégén hosszú idő után újra a kezdőcsapat tagja voltál bajnokin. Milyen volt hazai közönség előtt a visszatérés?

Nagyon örültem neki, hogy lehetőséghez jutottam, és úgy érzem, éltem is vele – mondta Varga Roland a klub honlapjának. – A csapattársak nagyon sokat segítettek a meccs előtt és a pályán is. Bíztattak, hogy csak játsszam azt, amit tudok, és akkor minden rendben lesz. Végül így is lett.

 

Az ősszel éppen a szombathelyiek ellen sérültél meg. Eszedbe jutott ez most ellenük a pályán?

Nem, próbáltam egyáltalán nem foglalkozni a sérüléssel. Inkább az járt a fejemben, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak, mert azért sokat ki kellett hagynom, október közepe óta nem voltam játékban. A múlt héten pályára léptem az NB III-as csapatban, ez nagyon jót tett, mert visszahozott a szokásos meccsritmusba.

 

Ez azt jelenti, hogy fizikálisan teljesen visszanyerted a formád?

Azt hiszem, már majdnem teljesen. Természetesen egy edzés teljesen más terhelést kíván, mint egy éles mérkőzés. A sebességemet viszont már teljesen visszanyertem, ami nagyon fontos az én posztomon. A végén már egy kicsit fáradtabban mozogtam, lehet, hogy ezért is cseréltek le, de még egyszer mondom, nagyon örültem, hogy így is 75 percet végig tudtam játszani, szóval boldogan jöttem le a pályáról.

 

A DVTK-játékosok megismerkedhettek Bódog elképzeléseivel – videó

És hogy érzed magad lelkileg? Korábban nyilatkoztad, nem érintett jól, hogy az ősszel nem voltál alapember. Most viszont újra ott voltál a kezdőben.

Egy sérülés után nagyon sok türelemre van szükség. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor keményen meg kell dolgozni azért, hogy valaki visszakerüljön a csapatba, nem fogják egyből beállítani a kezdőbe. De úgy érzem, hogy amit csak lehetett, megtettem a rehabilitációm és a téli felkészülés során, úgyhogy nagyon vártam már a visszatérést.

 

Nem lesz könnyű megtartani ezt a bizonyos helyet a kezdőcsapatban, hiszen sok olyan játékos van jelenleg a keretben, aki jó teljesítményre képes szélsőként. Mennyire zavar téged a konkurencia?

Valóban sokan vagyunk erre a posztra, de nem hiszem, hogy ez rossz dolog lenne. Inkább jót tesz mindenkinek, hiszen mind tudjuk, hogy nagyon kell igyekeznünk azért, hogy minél több játéklehetőséget kapjunk. Természetesen attól még, mert ezen az egy meccsen jól ment a játék, nem fogok hátradőlni és feltenni a lábam, mint aki jól végezte a dolgát. A válogatott szünetben is keményen edzeni fogunk, hogy ezt a legutóbb látott jó játékot állandósítani tudjuk a tavasz hátralévő részére is.

 

A tavasszal fokozatosan lendült formába a csapat, két gólnélküli döntetlen után már jöttek a győzelmek, most pedig már, ahogy te is említetted, a játék képe is jól nézett ki. Miben kell még előrelépni ahhoz, hogy a szezon végén elérhessétek a kitűzött célokat?

Természetesen elsősorban meg kell nyernünk a mérkőzéseinket, ez a legfontosabb… Nem mi vagyunk az élen, de játszunk még a közvetlen riválisokkal, még teljesen nyílt a bajnokság sorsa. Koncentrálnunk kell, hogy az edzéseken is mindenki a maximumot nyújtsa, nem nyugodhatunk meg, nem kényelmesedhetünk el két jó meccs után sem. De ez úgy érzem, nem is jellemző a csapatra. Tisztességesen elvégezzük a munkánkat, és bízom benne, hogy ez végül kifizetődő lesz.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC