nb1.hu

Fradi szájíz, esetleg Hali, szia, jöhet Európa?

Sopron – Dobogó a tét az egyik, több mint 20 pont előny másik oldalon.

Utolsó fordulójához érkezett az imádott magyar bajnokságunk! Olyan találkozókkal zárul a pontvadászat, amelyek alapesetben is kiemelt rangadóknak számítanának. Egyedül a PAKS-DVTK-nak nincs már tétje, de tuti, hogy a fanatikusokat a szívroham fogja kerülgetni a többi találkozó közben.

 

Az nb1.hu is kiemelten készül az utolsó felvonásra. Szokásunkhoz híven, valamennyi mérkőzést élőben közvetítjük. Az online tudósításaink 30 másodpercenként maguktól frissülnek, így elég csak a kiválasztott mérkőzéseket megnyitni a böngészőben, hátradőlni és izomból szurkolni. Persze ez csak azokra vonatkozik, akik nem tudnak ott lenni a stadionokban. A találkozók után majd értékelésekkel, elemzésekkel, helyszíni riportokkal jelentkezünk folyamatosan.

 

A bajnok nem engedné dobogóra az oda vágyódó vasi gárdát

 

A Haladás–Ferencváros találkozó elsősorban a pályaválasztó zöld-fehér együttesnek a fontosabb (a „hazaiak” jelenleg Sopronban fogadják soros ellenfelüket), ugyanis Mészöly Géza csapata a surranó pályán érné el régóta dédelgetett álmát. Az álom pedig nem más, mint az európai kupaszereplés, amelyhez már a negyedik hely megszerzése is elég lenne a szombathelyi klubnak. Hogy miért is? Leginkább azért, mert hétvégi ellenfele, a már hetek óta bajnok Ferencváros címvédőként a Magyar Kupa-döntőjébe is elverekedte magát. Abba a fináléba, amelyben ősi riválisa, az Újpest lesz az ellenfele. Ez az MK-forgatókönyv pedig a lehető legideálisabb a Haladás számára, mert a lilák a jelenlegi állás szerint nem indulhatnak a nemzetközi porondon az UEFA szankciója miatt.

 

Hogy mégis miképp teljesedhet be a Hali-álom? Elsősorban úgy, hogy ha az FTC nem veszi véresen komolyan a meccset, amelyre azért lássuk be, nem sok esély van. Mert bár Thomas Doll együttese tavasszal nem tudta azt a szintet hozni, mint, amit ősszel láthattunk tőle, ennek ellenére a német szakember biztosan nem szeretne vereséggel búcsúzni a rajt-cél győzelemmel megnyert bajnokságtól.

 

Az esélylatolgatásunkat fűszerezzük meg egy kis matekórával! Jelenleg a Loki és a Vidi kettő-kettő, míg az MTK egy ponttal előzi a szombathelyi legényeket. A negyedik helyhez elég lehet az egyik botlása, a dobogóhoz már a háromból minimum kettőnek égnie kell. Csak a miheztartás végett: a Videoton Újpesten, a DVSC Békéscsabán vendégszerepel, míg az MTK a kiesés ellen menekülő Vasast fogadja Dunaújvárosban. Két fővárosi csapat vidéken, de ez már egy másik történet…

 

Ennyit a Haladásról, de a rend kedvéért, na meg azért, hátha eljutottak idáig az olvasással a Fradi-drukkerek is, pár sorban érdemes az FTC szemszögéből is megvizsgálni a szombati összecsapást. A nagy taktikai próbálkozás közepette, és a már említett „csak nehogy vereséggel búcsúzzunk a bajnokságtól” FTC-jelszó mellett, érdekes lehet, milyen szájízzel vág neki a Bajnokok Ligája csoportkörébe vágyódó fővárosi együttes a Magyar Kupa-döntőjének.

 

Bár lehet, a zöld-fehér fanatikusokat az is érdekli, hogy több mint 20 pont előnnyel emelhessék fel kedvenceik a bajnoki serleget Sopronban, vagy akár az is egyfajta örömforrás lenne számukra, ha 29. bajnoki címét ünneplő klubjuk 70 rúgott gól fölé kerüljenek szombat este a hűség városában.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC