nb1.hu

Fradi-Paks: keményen kritizált az FTC magyar válogatott védője

A nagyobb nyomás is szóba került.

A 19. forduló utolsó meccsén a Paks 3-0-s győzelmet aratott a Ferencváros otthonában. Érdekesség, hogy a Fradi hazai pályán legutóbb 2013 novemberében szenvedett háromgólos vereséget a magyar bajnokságban, akkor a Hali győzte le a zöld-fehéreket.

Botka Endre a meccs után az M4 Sportnak adott interjújában kijelentette, nagyon rossz teljesítményt nyújtottak a vasárnapi találkozón.

"Az edző a meccs után azt tudatta, hogy mindenkinek magában kell keresnie a hibát. Mindenkinek tudnia kell, hogy ez egy nagyon rossz teljesítmény volt. Meg kell találni ennek az okát, mert ez így nem lesz jó a jövőben. Az első félidőben két belső védővel játszottunk, de Ádám Martint nem igazán tudtuk hatástalanítani. A második félidőben átálltunk három védőre, és akkor kicsit egyszerűbb volt a helyzet. Minden meccsen vannak helyzeteink, de most ezeket nem tudjuk berúgni. Jó lenne, ha kiszakadna a gólzsák. Nyilván más lenne, ha az első helyzetből gólt tudnánk szerezni. Érezzük, hogy nagyobb rajtunk a nyomás idén, mint tavaly.

 

Minél hamarabb észbe kell kapni, és javítani kell a játékon, valamint a hozzáálláson, ami a legfontosabb jelenleg. Hangsúlyozom, hogy ki kell javítani a hibákat. Nem akarom, hogy későn reagáljunk, és nehéz helyzetbe kerüljünk" – nyilatkozta a 17-szeres magyar válogatott futballista.

 

A Fradi jelenleg a második helyen áll a tabellán.  
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC