nb1.hu

Fradi-Mezőkövesd: egyre erősebb az NB I?

Így kell használni a VAR-t.

Ferencváros-Mezőkövesd 4-1

Úgy látszik szombaton nem tudnak unalmas meccseket játszani a csapatok, ugyanis a Paks-Loki meccshez hasonlóan, a Fradi-Kövesd is eseménydúsra sikeredett.

A Fradi eddig felemás szezont fut, hiszen a BL-ben folyamatosan bámulatos teljesítményt nyújt, már csak egy lépésre van a csoportkötől. A meccs előtti nyilatkozatában gratulált is Pintér Attila a zöld-fehéreknek, szerinte ez lökést adhat az egész magyar futballnak. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy a bajnoki rajt nem sikerült igazán jól Boliéknak, hiszen hazai pályán vereséget szenvedtek az eddig hibátlan, egyben listavezető Kisvárdától, így az FTC-nek igencsak nagy szüksége volt a Mezőkövesd elleni győzelemre.

Az első percekben azonban megint úgy tűnt, hogy a bajnokságban nem fog annyira menni a Fradinak, mint a nemzetközi porondon, ugyanis a Mezőkövesd már a hatodik percben megszerezte a vezetést egy gyönyörű akció után. Pintérék ezután sem álltak be védekezni, folyamatosan próbálták kidolgozni a helyzeteket, ám újabb találatig nem jutottak el. A Fradi szerzett ugyan egy gólt, de némi VAR-ozást követően ezt érvénytelenítette a játékvezető.

Aztán az első félidő végén jöttek a három pont sorsát eldöntő pillanatok. A 45+2. percben Mak, majd egy perccel később Boli talált be, így előnnyel vonulhatott a pihenőre a Fradi. Ez lélektanilag nagyon fontos volt, talán kicsit meg is törhették a zöld-fehérek a Mezőkövesd lendületét.

A fordulást követően inkább a küzdelemé volt a főszerep, de helyzetekből sem volt hiány. Ezen a meccsen fontos szerepet kapott a VAR, Pintér Csaba játékvezető azonban remekül kezelte a helyzetet. A 65. percben ugyanis Uzunit buktatta Pillár a tizenhatoson belül, azonban Pintér nem fújta le, mert nem volt benne biztos, hogy szabálytalanság történt, így engedte tovább a játékot. A következő játékmegszakításnál azonban rászóltak a fülére, hogy bizony tizenegyes volt (ráadásul abszolút jogos), majd rövid videózást követően, meg is ítélte a büntetőt Pintér. Remekül használták az új rendszert, nem állt túl sokat a játék, mégis helyes ítélet született.

Ezek után mind a két oldalon akadtak veszélyes helyzetek, Dibuszt is megdolgoztatták a kövesdiek. Ami némi aggodalomra adhat okot, hogy Tokmac idő előtt kénytelen volt elhagyni a gyepet sérülés miatt, valamint Bolit is ápolni kellett. Nem jönnének jól most a Ferencvárosnak a szezon egyik legfontosabb meccse előtt a sérülések. Bolinak azonban nem lehetett nagy baja, hiszen a meccs legvégén még egyszer betalált.

A Mezőkövesd méltó partnere volt a találkozón a Fradinak, ami nem csak azt mutatja, hogy Pintér Attila mennyire jó munkát végez, hanem azt is, hogy a magyar bajnokság színvonala egyre magasabb, hiszen már második csapat tudta megszorongatni a nemzetközi porondon remeklő Fradit, még ha a mai végeredmény nem is ezt mutatta.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: MYRTO UZUNI

Két gólban is benne volt, kiharcolt egy tizenegyest, amit be is lőtt. Remekül futballozott az egész meccsen, öröm volt nézni a játékát.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: AZ ELSŐ FÉLIDŐ HOSSZABBÍTÁSA

Két góllal törte meg a Mezőkövesd lendületét a Fradi, lélektanilag nagyon fontos időszakban estek a gólok. Megmutatta a Ferencváros, hogy miért ennyire jó a Bajnokok Ligájában, hiszen a legapróbb hibákat kegyetlenül kihasználta a csapat.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

6. p.: Farkas kényszerítőzött Cserivel, majd Besirovic adta középre a labdát, amire Nagy Dániel érkezett a röviden és a léc segítségével a kapuba fejelt. 0-1!

45+2. p.: Botka adott középre egy csel után, Boli két védőt is megelőzött, majd két méterről a kapuba lőtt. 1-1!

45+3. p.: Mak indult meg a saját térfeléről, majd Zubkovhoz passzolt, majd az érkező Maknak továbbított, aki 6 méterről a bal alsóba lőtt. 2-1!

68. p.: Uzunit buktatta Pillár a tizenhatoson belül, ám a játékvezető nem ítélt egyből büntetőt, folytatódhatott a játék, majd a VAR-t segítségül hívva mégis tizenegyeshez jutott a Fradi. A labda mögé Uzuni állt oda, aki magabiztosan lőtt a kapuba. 3-1!

90+4. p.: Wingo vágott előre egy labdát, amire Boli rajtolt, majd az ötös jobb sarkától gyönyörűen emelte át a kövesdi kapust. 4-1!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A szerdán a Young Boys vendége lesz a BL-ben, míg a Mezőkövesd a Gyirmótot fogadja az NB I-ben.

JEGYZŐKÖNYV:

Ferencvárosi TC-Mezőkövesd Zsóry FC 4-1 (2-1)
Groupama Aréna, v.: Pintér Cs.
Ferencváros: Dibusz – Botka (Wingo, 71.), Blazic, Kovacevic (Haratin, 80.), Csontos – Somália, Loncar (Laidouni, 62.) – Zubkov (Szánthó, 62.), Mak (Nguen, 72.), Uzuni – Boli
Mezőkövesd: Antal – Farkas, Pillár, Katanec, Vági – Cseri (Derekas, 81.), Cseke (Chrien, a szünetben), Nagy D. (Vutov, a szünetben), Karnyicki (Madarász, 76.) – Jurina (Calcan, 54.), Besirovic
gólszerzők: Boli (45+2., 94.), Mak (45+4.), Uzuni (68. – 11-esből), illetve Nagy D. (6.)
sárga lap: Csontos (42.), Wingo (80.), Laidouni (92.), illetve Cseri (16.), Cseke (26.), Pillár (67.), Karnyicki (76.), Derekas (82.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC