nb1.hu

Fradi-Honvéd: motiváló múlt – ELŐZETES

Lanzafame visszatér, Somalia tovább fejlődik.

A magyar klubfutball egyik olyan, kiemelkedő ékköve a Ferencváros és a Honvéd csatája, mely érték hagyományait ápolni és tisztelni kell. A két gárda egymás elleni mérkőzései mindig rangadónak számítanak, a tabellán elfoglalt pillanatnyi helyezéseiktől függetlenül. Ezt bizonyítja az őszi, Hidegkuti Stadionban lejátszott 0-0-ra végződött találkozó is.

„Mindig nehéz meccseket játszunk a Honvéd ellen, akkor is így volt, amikor 1-0-ra nyertünk ellenük vagy akkor is, amikor ősszel döntetlen lett a vége. Nagyon nehéz az ötvédős védekezési rendszerüket feltörni, de a Paks is hasonlóval próbálkozott az első tavaszi fordulóban, amikor 4-0-ra győztünk. Akkor a játékosaim értették, mit kell tenni ahhoz, hogy eredményesek legyünk. A kispestieknek vannak olyan játékosaik, akik kötődtek a Ferencvároshoz, valószínűleg motíváltak lesznek ellenünk. Nekünk viszont a saját játékunkat kell játszanunk, hiszen hazai pályán lépünk pályára” – mondta Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője.

Budapest Honvéd – Ferencvárosi TC | 0-0 | (0-0) | OTP Bank Liga | 8. forduló | MLSZTV

2019.10.06. OTP Bank Liga, 8. forduló Budapest Honvéd – Ferencvárosi TC | 0-0 | (0-0) | összefoglaló Iratkozz fel az MLSZ TV csatornájára: http://bit.ly/2EsS9It Kövess minket itt is:: Facebook: https://www.facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg Instagram: https://www.instagram.com/mlsztv/ Twitter: https://twitter.com/mlszhivatalos Web: https://www.mlsz.hu/

A Ferencvárosban is van három olyan futballista, akik bőven, de bőven rendelkeznek Honvéd-múlttal, elég csak Gróf Dávidra, Botka Endrére és Vécsei Bálintra gondolni.

„Nem, emiatt nem változtatnánk semmit a kezdőcsapaton. Viszont érteniük kell a játékosainknak, hogy lesznek, akik extra motívációval lépnének pályára nálunk is holnap. Itthon játszunk, ennek eleve motívációnak kell lennie, illetve annak is, hogy megint megszerezzük a három pontot.”

A Fradi egyik legnagyobb közönségkedvence Somalia, aki a szombati, Kisvárda elleni mérkőzésen már lehetőséget kapott a bizonyításra Rebrov mestertől. A Fradi szakvezetője a Paks elleni meccs előtt viszont elárulta az nb1.hu-nak, hogy a középpályás izomzata még nem megfelelő arra, hogy sorozatban játssza végig a mérkőzéseket. Éppen emiatt érdeklődtünk ismét aziránt, hogyan halad a beépülése.

„Nagyon nagy akarással rendelkezik. Viszont, ahogy akkor is mondtam, nem a legmegfelelőbb ütemben csatlakozott a csapathoz a felkészülés alatt, így még nincsen tökéletes állapotban. A Kisvárda ellen kis mikróséülést is elszenvedett. A képességeivel teljes mértékben tisztában vagyunk, így azzal is, hogy hatalmas hasznára válik majd a csapatnak, de csak akkor, ha tökéletes állapotba kerül.

A Honvéd döntetlennel kezdett a Vidi otthonában, majd pályaválasztóként kapott ki a Mezőkövesdtől. A kispestiek álma a dobogó, ha ezt meg akarják valósítani, akkor el kellene kezdeniük szállítani a győzelmeket.

A kispadra visszatérő Giuseppe Sannino vezetőedző erre utalt a klubhonlapnak adott nyilatkozatában, mert túlzás lenne azt állítani, hogy nem a lényegre tért ki:

„Készen állunk a szerdai találkozóra, koncentráltak vagyunk, tudjuk, mi a feladatunk. Ennél többet felesleges is mondani, jól kell játszanunk”

A Honvédba egyébként nemcsak a vezetőedző, hanem a kispestiek legjobbja, Davide Lanzafame is visszatér. Mint jeleztük, a támadó hétfőn a Reggeli Start vendége volt.

Davide Lanzafame kiemelte: „tudjuk, hogy a Fradi a favorit”. Ennek apropóján mesélt a zöld-fehéreknél töltött egy évéről: „egy nagyon csodálatos évet éltem meg ott, amely rövid, de intenzív volt”, viszont hangsúlyozta:  „világos, hogy a kötődésem a Honvédhoz erősebb”. A vasárnap 33. születésnapját ünneplő olasz csatár úgy látja, Magyarország „a második otthonommá vált, és itt szeretném befejezni a pályafutásomat”, ráadásul egy olyan csapatnál „amelyet a legjobban szeretek, ami a Honvéd, ezt mindannyian tudjuk, az én jövőm itt van”.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC