Fradi és a Vidi nyomában az Újpest: erősítések, pályaavató, új mez - képek

Traoré és a címerügy is terítéken volt.

Forrás:

Február elsején, a Vidi ellen lesz majd a felújított Szusza Ferenc Stadionban majd az első mérkőzés a tervek szerint. Berta Csaba ügyvezető az Újpest mai sajtótájékoztatóján leszögezte, nem kockáztatják majd az új gyepszőnyeg minőségét, ha úgy alakul. Szintén bejelentésre került, hogy 3 év szünet után ismét Pumában lépnek majd pályára majd a lila-fehérek, továbbá a hazai mérkőzéseiken olyan labdákkal játszanak majd, mint a spanyol élvonalban.

 

 

TOVÁBBI TÉMAKÖRÖK
CÉLKITŰZÉS
Berta és a jelenlévők is leszögezték, cél, mint mindig, a nemzetközi porondra való kijutás. Az ügyvezető elmondta, évek óta 4-5 klub versenyez ezekért a helyezésekért, volt már, hogy elérték a célt, de az előző szezonban például nem. Az nb1.hu azon kérdésére, hogy mikortól szólhat bele az Újpest az FTC és a Vidi versenyfutásába, Berta leszögezte, a pályán a legkisebb a különbség, már volt rá példa, hogy legyőzték a két gárdát vagy szoros, jó meccseket játszottak ellenük, de a stabilitás szempontjából elengedhetetlen, hogy folyamatosan jó teljesítményt nyújtsanak, a többi csapat ellen is.

 

 

LACINA TRAORÉ
Tárgyalnak egy klubbal az átigazolásáról, annak örülnének a legjobban a lilák, ha klasszikus megoldás szerint távozna a játékos. Berta leszögezte, jogi harc dúl, nem egy ilyen eset van a világ futballjában és a szabályok a játékosokat segítik.

 

 

CÍMERÜGY
A legutóbbi bejelentések óta nem történt változás. Várják az Újpest FC-nél, hogy a csapat másik tulajdonosa, az UTE megtartsa közgyűlését és az ezen történt fejleményekről tájékoztatást adjon.

 

 

TOVÁBBI ERŐSÍTÉSEK
Víg Péter edző elmondta (Nebojsa Vignjevics vezetőedző betegség miatt nem tudott megjelenni), tervezik, hogy Koszta Márk mellé még támadót igazoljanak. Vannak próbajátékosaik és még várnak is érkezőket.


LITAUSZKI RÓBERT
„Most ismerkedünk mi is a mezzel, vártuk, hogy megkapjuk őket. Szerencsére közeledik a bajnoki rajt. Itthon készültünk, de megfelelő körülmények között. Az edzőmeccseken fejlődtünk, a csapat magja adott, de azokat a hibákat ki kell küszöbölni, amik miatt nem jutottunk ki a nemzetközi porondra.”

 

BANAI DÁVID
Ma vettük fel először az új mezt, az edzésmezek és a többi kiegészítő hamarosan megérkezik. Itthon készültünk, de minden feltétel adott volt a jó munkához. Már frissítünk, csak egy edzőmeccs vár még ránk, így nyugodtan kijelenthetem, tényleg mindenki várja már a rajtot.”

Legfrissebb híreink