nb1.hu

Fradi: egy dologra nem gondolnak a nemzetközi kupákkal kapcsolatban – VIDEÓ

Szóba kerültek az igazolások és a fiatalok is.

Hamarosan rajtol az NB I, a szezon kezdete előtt a FradiMédia interjút készített a klub elnökével, Kubatov Gáborral, valamint az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatójával, Orosz Pállal.

A két vezető egyet értett abban, hogy szeretnék folytatni a fejlődést, amit az utóbbi időben megkezdtek. Jelenleg egyértelműen az a cél, hogy BL fatáblára kerüljön a csapat, vagy egy még sikeresebb menetelést tudjon bemutatni az Európa-ligában. Kubatov elmondta, hogy a Fradinál az ezüst nem ér semmit, csak a végső győzelem az elfogadható.

Az igazolásokkal kapcsolatban elmondta Kubatov, hogy Rebrov és Hajnal személye nagyon sokat segített abban, hogy ezen a téren is előre tudjanak lépni. Minden játékost, akit leigazoltak már régóta megfigyeltek és nem csak a játékát, de a magánéletét is. Elmondása szerint eddig jófiúk alkották a keretet, de most idekerült egy-két rosszfiú is.

Azért, hogy meg tudják tartani Zubkovot, majdnem egy évet kellett alkudozniuk a Sahtarral. Szóba került Dibusz Dénes helyzete is, aki Kubatov szerint csak jobb kapussá vált azáltal, hogy a kispadon is minőségi hálóőrök ülnek.

Mivel még nagyon hosszú az átigazolási szezon a koronavírus-járvány miatt, így még nem mondható késznek a Ferencváros kerete. Egyelőre nem tervezik újabb játékos leigazolását, de nyitott szemmel fognak járni.

A fiatalokról is szót ejtett Orosz Pál, aki elmondta, hogy a Fradi nem nevelőklub szeretne lenni, hanem megfelelőképpen kell képviselnie Magyarországot a nemzetközi porondon. Azonban annak örülnek, ha magyar fiatalok is a csapat közelébe tudnak kerülni, főleg, ha saját nevelésűek. Példának Csontost és Katonát hozta fel.

A gondolataikat azzal zárták, hogy arra az eshetőségre nem is gondoltak, hogy az FTC ne jutna be egyik csoportkörbe se.

 

FM | Exkluzív interjú Kubatov Gáborral és Orosz Pállal | 2020. 08. 11.

Iratkozz fel csatornánkra, hogy ne maradj le a FradiMédia egyetlen videójáról sem: https://www.youtube.com/c/fradimedia ————————————-…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC