nb1.hu

Fradi: bejelentés a válogatott játékosról

Eldőlt Sigér Dávid sorsa.

Az FTC a hivatalos oldalán közölte, hogy meghosszabbította Sigér Dávid szerződését. Íme a magyar válogatott játékos maradásáról szóló közlemény:

"Európa Liga csoportkör-résztvevő labdarúgócsapatunk magyar válogatott középpályása, Sigér Dávid meghosszabbította szerződését a Fradival!

Sigér Dávid 2018. júniusában a Balmazújvárosból érkezett a Ferencvároshoz. A bemutatkozására az 5. fordulóig kellett várni, ám miután Sergei Rebrov átvette a Fradi irányítását, a magyar játékos alapember lett az együttesben.

A tavalyi szezonban 22 alkalommal volt a kezdőcsapat tagja, és labdaszerzései, harcossága, valamint kiemelkedő mezőnymunkája mellett két góllal is segítette a mieinket a 30. bajnoki cím megszerzéséhez. Az MTK-nak lőtt találatát ráadásul az év góljának is választották 2018-ban.

Sigér a nyolc lejátszott európai selejtezőmérkőzés mindegyikén pályára lépett, sőt, a Dinamo Zagreb ellen idegenben gólt is fejelt a 60. percben, amivel beállította az 1-1-es végeredményt.

Játékosunk stabil teljesítményére a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is felfigyelt, és a Montenegró elleni felkészülési mérkőzésen Sigér Dávid be is mutatkozhatott címeres mezben."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC