nb1.hu

Fociláz Debrecenben, tehetséges védővel "erősíthet" a magyar válogatott, jön a VAR

Díjazták a Kisvárda legjobbját.

MAGYAR VÁLOGATOTT

Laci Zsiga akár magyar válogatott is lehet – erről ír az nso.hu.

A 19 éves belső védő jelenleg az AEK Athén csapatát erősíti. A futballista a szlovéniai Dobronakban látta meg a napvilágot. A bekk három éve fogadta el jelenlegi csapata hívását, a szerződése 2026-ban jár le az AEK Athén együttesénél.

Bölöni László így jellemezte a tehetséges futballistát:

"Először csak a magyaros neve tűnt fel. Aztán persze a játéka is. Kitűnő adottságú, remek védő. Nagyon jó emberfogó, megfelelő keménységgel, határozottsággal, s bár majdnem két méter magas, gyors, robbanékony, könnyedén fordul, ráadásul remek bal lába van. Lacira felhívtam a magyar szövetség illetékeseinek figyelmét, a többi rajtuk múlik" – nyilatkozta Bölöni.

Az MLSZ egyébként folyamatosan nyomon követi azokat a játékosokat, akik szóba jöhetnek a nemzeti együttesben. Ám a legfontosabb szempont, hogy a kiszemelt akarjon a magyar válogatottban szerepelni. 

MAGYAR VÁLOGATOTT

Az UEFA arról számolt be, hogy a vb-selejtezőkön is használni fogják a videóbírót.

Ennek értelmében a magyar válogatott Anglia elleni meccsén is vissza lehet nézni a vitatott eseteket. A mieink szeptember 2-án fogadják az angolokat. 

DVSC

Kelendők az állandó belépők és a napijegyek is – írja a dvsc.hu.

Csütörtök reggelig már mintegy 3000 bérlet, és több mint 1500, a vasárnapi, Újpest elleni mérkőzésre (kezdés: 17.45) szóló belépőjegy talált gazdára online és a DVSC Shopban (nyitva mindennap 10 órától 18-ig, szombaton 15 óráig), tehát tényként kezelhető, hogy nagy az érdeklődés a Loki első hazai meccse iránt a városban: fociláz, sőt, Lokiláz van.

A hazai idénynyitóra a debreceni ultracsoportok is nagyon készülnek, így fergeteges hangulatúnak ígérkezik az összecsapás. Érdemes lesz már órákkal a találkozó előtt kijönni a Nagyerdei Stadionhoz, hiszen a DVSC-Decathlon családi nap ingyenes(!) programjai pedig már kora délután elkezdődnek.

Nyereménnyel kecsegtető játékok és színes programok is várják a drukkereket. Érkezik majd helyi hangulatfelelős, fellép a Piruett Tánc Stúdió és a Kenguru tánc-sportegyesület is, emellett természetesen ételből-italból sem lesz hiány: a Red&White-ban és annak teraszán kiváló street food finomságokat és többek között friss sört fogyaszthatnak a szurkolók.

KISVÁRDA

Remek győzelemmel kezdte az új idényt a Kisvárda az NB I-ben, hiszen a Ferencváros otthonában nyert 2-1-re.

A várdai klubhonlap arról számol be, hogy Joao Janeiro szavazásra buzdította a játékosait, akik eldönthették, hogy ki volt a hétvégi meccs legjobbja. A legtöbb voksot Matheus Leoni kapta, aki a találkozó első gólját szerezte a második félidő elején.

Leoni mellett Jaroslav Navrátil is beköszönt a Groupama Arénában. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC