nb1.hu

Flick: Okosan futballoznak a magyarok

Szalai Ádámról is beszélt a németek szövetségi kapitánya.

Csütörtökön megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját a Magyarország ellen készülő német válogatott. Hans-Dieter Flick elmondta, hogy mit vár a találkozótól és a közelgő katari vb-től.
 
“A kidőlő kerettagok ellenére jó felkészülést tudhatunk magunk mögött. Fel kell készülnünk arra, hogy Katarban is előfordulhat velünk, hogy néhányan megfertőződnek, amire reagálnunk kell, de ezért is ilyen bő a keretünk, számíthatok mindenkire. Nem egyszerű a helyzetünk, hiszen csonka hét állt csak a rendelkezésünkre és két fontos meccs vár ránk. Sokat gondolkodtunk azon, hogyan tervezzük meg az edzéstervünket, ám kedden az egyik gyakorlást végül lemondtuk, hogy jusson idő a regenerálásra. Először a védekezést, a tolódást, majd pedig a rögzített helyzeteket és a támadásokat gyakoroltuk, ugyanis nyomás alá akarjuk helyezni az ellenfeleinket. Arra koncentráltunk, hogy intenzív edzéseket tartsunk, és kellő időt fordítsunk az elméleti felkészítésre. Elárulhatom, Magyarország ellen Marc-André ter Stegen áll majd a kapuban. Azt viszont nem szeretném megválaszolni, ki lesz a csapatkapitány, annyit azonban megjegyeznék, általában az viseli a karszalagot Manuel Neuer hiányában, aki legtöbbször lépett pályára a nemzeti csapatban.”
 
“Kevés időnk van együtt dolgozni a csapattal, de ki akarjuk használni a hátralévő két Nemzetek Ligája-mérkőzést a világbajnokságra való felkészülésre. Kiváló együttesünk van, tele remek képességű futballistával, úgyhogy szeretnénk a csoport élén végezni. Fontos, hogy olyan elánnal és alapossággal dolgozzunk, mint az elmúlt napokban, mert Katarban is így kell majd készülnünk.”
 
Az 57 éves tréner a dicsérte a magyar válogatottat és elmondta mi kell ahhoz, hogy Lipcsében győztesen hagyják el a pályát. 
 
“A magyar válogatott fantasztikus munkát végez, Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával taktikailag okosan futballozik, kevés területet hagy az ellenfeleinek a kibontakozásra, úgyhogy fontos lesz, hogy bátran játsszunk, s helyet teremtsünk a gólszerzésre. Némileg alkalmazkodnunk kell a vetélytársunkhoz, ám van egy tiszta elképzelésünk arról, mit szeretnénk megvalósítani, szeretnénk a saját játékunkat ráerőltetni az ellenfélre.”
 
A Nemzeti Sport Szalai Ádám visszavonulásáról kérdezte Hans-Dieter Flicket. Pénteki ellenfelünk szövetségi kapitánya elismerően beszélt a válogatottságtól a Nemzetek Ligája-sorozat végeztével visszavonuló támadóról.
 
“Szalai Ádámot jól ismerem a hoffenheimi időszakából, nagyon jó játékosnak tartom, fantasztikus, amit mutatott és elért a magyar válogatottban. Rengeteget tesz a csapatért, kiváló a mentalitása, jól tartja meg a labdákat, emellett gólveszélyes is. Sajnálom, hogy befejezi a válogatottban, de nyilvánvalóan valamikor eljön ennek a pillanatnak is az ideje. Ízig-vérig profi labdarúgónak ismertem meg, nem csak a pályán, hanem azon kívül is lehet rá számítani. Olyan futballista, aki hangot ad a véleményének. Mindig is nagyra tartottam a nyitottsága miatt, úgyhogy a legjobbakat kívánom neki! Ugyanakkor a búcsútól függetlenül remélem, pénteken este a miénk lesz a három pont és majd az olaszok ellen búcsúzik eredményesen” – nyilatkozta Hans-Dieter Flick.

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT

Szeptember 23., 20.45: Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

A MAGYAR VÁLOGATOTT EDDIGI MECCSEI A CSOPORTBAN
Június 4.: MAGYARORSZÁG–Anglia 1–0
Június 7.: Olaszország–MAGYARORSZÁG 2–1
Június 11.: MAGYARORSZÁG–Németország 1–1
Június 14.: Anglia–MAGYARORSZÁG 0–4

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 7–3 +4 7 
2. Németország 4 1 3 – 8–5 +3 6 
3. Olaszország 4 1 2 1 5–7 –2 5 
4. Anglia 4 – 2 2 1–6 –5 2

 FRISSÍTÉS:

20.27:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC