nb1.hu

Fiola főszerepet vállalt magára a török rekordbajnok legyőzéséből – reakciók

Mutatjuk a mindent eldöntő gólt.

Mint szerda este jeleztük, a MOL Fehérvárt FC Kenan Kodro góljával, a török rekordbajnok Galatasaray ellen aratott 1-0-s győzelmet.

"Az edzőtáborban lejátszott három felkészülési mérkőzés közül ez után vagyok a leginkább elégedett. Sok helyzetet alakítottunk ki, megszereztük és megtartottuk a labdát, és az is fontos, hogy ennek a meccs végén meg is lett az eredménye. Több gólt is szerezhettünk volna, de így is boldog vagyok a mai találkozó után. A mai meccs egy remek teszt volt a Gabala elleni EKL-rajtra. Egy hét alatt még sok minden történhet, de ki fogjuk elemezni ezt a mérkőzést is, kezd összeállni a fejemben a kezdő tizenegy, de azokra a játékosokra is nagy szükségünk van, akik csereként állnak be. Ma is remekül szálltak be a cserék, és mivel sűrű programunk lesz, mindenkire számítunk. Az edzőtábor az előzetesen tervezettnél egy nappal korábban, holnap ér majd véget, szükségük lesz ugyanis a játékosoknak egy kis pihenésre, mielőtt ráfordolunk a felkészülés utolsó hetére. Az edzőtáborban közelebb kerültünk egymáshoz, az új játékosoknak is sikerült beilleszkedni, ezeknek jó visszaigazolása, hogy ma is csapatként játszottunk a pályán" – nyilatkozta honlapunknak a Galatasaray ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzés után a Vidi vezetőedzője, Michael Boris a klubhonlapnak.

A magyar válogatottban is fontos láncszemnek számító Fiola Attila a következőket tartotta fontosnak elmesélni a lefújás után:

Úgy érzem, hogy az utolsó felkészülési mérkőzésünk sikerült a legjobban. Jobban játszottunk, mint az elmúlt találkozókon, szép támadásokat és kontrákat vezettünk, helyzeteket alakítottunk ki, több gólt is szerezhettünk volna, és a védekezésünk is jól működött. A gól előtt egy remek labdaszerzés után Ivannal kényszerítőztem, majd sikerült jól középre adnom a labdát, ahol Kenan érkezett és belőtte a gólt. Később is volt egy hasonló ellentámadásunk, ahol sajnos rossz döntést hoztam, remélem, hogy a legközelebb még jobb százalékban tudjuk majd kihasználni az ilyen lehetőségeket. A felkészülésbe a válogatott mérkőzések utáni szünet miatt később csatlakoztam be, de az elmúlt időszakban meccsről meccsre sikerült előrelépnünk. A Fenerbahce elleni vereség után az Aris Limassol ellen nyertünk, de ott a játékunk még nem volt az igazi, míg ma már a győzelemhez jó játék is párosult"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC