nb1.hu

Fiola Attila elmondta hány ponttal kalkulál a két selejtezőn

Telki – A Vidi hátvédje szeretné kiküszöbölni a Feröer elleni botlást.

A magyar válogatott jövő pénteken Svájc ellen lép pályára, majd három nap múlva Lettországban lesz jelenése világbajnoki-selejtező mérkőzésen. A Storck-csapat alapembere, Fiola Attila nyilatkozott a Videoton honlapjának az előttük álló feladatról.

 

–Az elmúlt héten közösen készültünk az U21-es válogatottal, és bár nálunk egyelőre csak az itthon játszó kerettagok tudtak részt venni az edzőtáborban, mindenképp hasznosnak ítélem ezt a néhány napot. Szombatra pihenőt kaptunk, vasárnap találkozunk majd ismét Telkiben, ekkor csatlakoznak hozzánk a külföldön játszó játékosok is. Rövid időn belül két selejtezőmérkőzés vár ránk, mi azonban mindig a következő meccsre készülünk, ami jelen esetben Svájc lesz. Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon erős válogatottról beszélünk, amelyik legutóbb az Európa-bajnok Portugáliát is legyőzte a vb-selejtező csoportunkban. A svájci válogatott alapemberei top-bajnokságokban szerepelnek, borzasztó nehéz találkozóra számítunk ellenük péntek este, azonban mindent megteszünk azért, hogy megszerezzük hazai pályán ellenük a három pontot, hiszen csak így javíthatjuk ki a feröeri botlásunkat. Alig három nappal később pedig Lettországban játszunk mérkőzést, vagyis arra a találkozóra jóval kevesebb időnk marad majd készülni, és ott az utazás mellett a regenerálódásunkra is oda kell figyelni. Mindkét meccsünket meg szeretnénk nyerni, ennek szellemében dolgozunk, és így is fogunk mindkét alkalommal kiszaladni a pályára – nyilatkozta Fiola Attila, aki vélhetően mindkét mérkőzésen szerepet kap majd Bernd Storcktól.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC