nb1.hu

Finoman fogalmazva sem hitte volna el a felcsúti, hogy magyar válogatott lesz

Nem is tarja még magát annak.

A Digi Sport az alábbi interjút küldte a honlapunknak:

„Ha valaki a sérülésem idején azt állította volna, hogy válogatott leszek, lehet, hogy „hülyének” is tartottam volna” – tekintett vissza a mögötte hagyott nehéz időszakra Géresi Krisztián, aki a San Marino ellen 3-0-ra megnyert vb-selejtezőn bemutatkozott a válogatottban. A felcsúti támadó szerényen beszélt a premierről és a további terveiről is.

,,Jó intenzitású edzések voltak, az elején a terhelésen volt a hangsúly, majd utána a taktikai dolgokat vettük át, amikor megérkezett a teljes keret” – kezdte válogatott élménybeszámolóját Géresi Krisztián. „Tudtam tanulni új dolgokat ebben a két hétben, és szeretnék a következő összetartáson is részt venni. Ott már nagyobb munka lesz, és az egy esély, hogy valaki ott legyen az Európa-bajnokságon.”

A huszonhat éves labdarúgó azt is elmondta: „Nem tartom még magam válogatott labdarúgónak. Ahhoz többet kell letennem az asztalra, és több meccset kell a válogatottban lejátszanom, hogy ilyen titulussal jellemezzenek.”

A MOL Fehérvár játékosa, akit január végén egy évre kölcsönadtak Felcsútra, arról is beszélt, hogy mit veszíthetett hosszúra nyúlt gerincsérülésével és lágyéksérvével: „Mielőtt megsérültem, elég stabilan tudtam játszani a Vidiben is. Már ott is hallottam arról, hogy válogatott lehetek, de ez a sérülésem miatt nem jött össze. Huszonnégy éves voltam akkor, tehát nagyon rosszkor jött, mert abban az időben tudtam volna esetleg még feljebb lépni. De úgy érzem, hogy tudtam ebből tanulni: sajnálatos, hogy kimaradt két év, de mentálisan megerősített.”

Géresi Krisztián három év kihagyás után, 2020 októberében lépett pályára újra tétmeccsen. Kezdőként összesen öt, csereként pedig kilenc meccsen lépett pályára a mostani bajnoki szezonban. A második helyen álló felcsútiaknál három gólt is szerzett tavasszal: ”Az első naptól kezdve úgy éreztem, hogy nagyon jó helyre kerültem, azóta az önbizalmam is helyére állt. A válogatott összetartás adott még egy löketet ennek.” Az FTC elleni hétvégi bajnokival kapcsolatban a játékos azt mondta, hogy „szeretek olyan csapatok ellen játszani, akik felvállalják a futballt, úgyhogy jó meccset fogunk játszani, és olyan keretünk van, amelyik bárki ellen fel tudja venni a versenyt.”

Géresi Krisztián szeretne mostani csapatában európai kupamérkőzést is játszani ősszel, kölcsönszerződése lejárta után pedig „olyan döntést hozni, ami akkor is a legjobb lehet.”

Az interjú rövidesen látható lesz a Reggeli Start Facebook-oldalán és a DIGI Sport honlapján.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC