nb1.hu

FIFA-gála: változás a Puskás-díjjal kapcsolatban

Hivatalos bejelentés.

Minden eddiginél hosszabb időszak legszebb góljai jöhetnek számításba az idei Puskás-díjnál.

Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete, az MTI-nek vasárnap megerősítette, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) virtuális gáláján a Puskás-díj átadására is sor kerül, immár 12. alkalommal. Hozzátette, ezúttal 15 hónapot vesznek figyelembe az év legszebb találatának esetében. A jelölteket ugyanis a 2019. július 20. és 2020. október 7. közötti időszakban mutatott teljesítményük alapján választják ki minden kategóriában. A Puskás-díj odaítélésénél a FIFA által felállított 10 fős listáról a szurkolók online szavazáson választják ki a három legszebbet, ezek közül pedig a FIFA legendák szakértői bizottsága választja ki a végső győztest.

Tavaly az év góljáért járó Puskás-díjat Zsóri Dániel kapta meg.

A FIFA pénteken jelentette be, hogy december 17-én hirdeti ki az év legjobbjait, ám a díjkiosztó ünnepség a koronavírus-járvány miatt csupán virtuális esemény lesz.

Idén a világjárvány miatt hónapokra leállt a labdarúgás szinte az egész világon, sőt sok helyen be sem fejezték a 2019/20-as szezont, így sokáig az is bizonytalan volt, hogy a FIFA idén hirdet-e egyáltalán győzteseket.

A tavalyihoz hasonlóan 2020-ban is kilenc egyéni a kategóriában osztanak ki díjakat, plusz a férfiaknál és a nőknél is kihirdetik év csapatát.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC