nb1.hu

Fernando bevallotta

Eléggé jól jön a szünet a DVTK-nak.

Kikapott a Honvéd vendégeként a DVTK, a gárda 11. helyet foglalja el a tabellán. A miskolciak vezetőedzője, Fernando bevallotta, hogy bőven van még tennivalójuk:
 
„Mindkét csapat számára kemény mérkőzés volt. Tiszteltük az ellenfelet, hiszen az előző bajnokságokban kiválóan szerepeltek, és sok jó játékossal rendelkeznek. A Honvéd kevés érintéssel támad, sok labdát juttatnak föl a támadókhoz, ezért a középpályán egységesen kellett védekezni, nekünk pedig lehetőségünk nyílt a kontrákra. Tudtuk, hogy kiegyensúlyozott meccs vár ránk, ahol végül az a csapat nyert, amelyik jobban használta ki a lehetőségeit. A Vidi elleni meccshez hasonlóan több ellentámadásunk is azon akadt el, hogy rossz döntést hoztunk, vagy nem voltunk kellően pontosak, ha ezekben a helyzetekben sikerülnek a kulcspasszok, akkor legalább helyzettel tudtuk volna befejezni a támadásokat. Két-három tiszta helyzetet így is kialakítottunk miként a hazaiak is, de egyet sem sikerült értékesíteni ellentétben velük. A kapott gól előtt sem tudtuk végigvinni a kontrát, ebből kaptuk a gólt is. Nem csak a támadókkal, hanem a csapat támadójátékával sem vagyok elégedett, ha 10 meccsen csak 7 gólt szerez egy csapat, akkor kétségtelenül gond van. A legnagyobb probléma a pontatlanság támadásban és védekezésben, illetve az, hogy nincs állandóság, nagyon hullámzó a teljesítmény. Jól jön a szünet, mert sokat kell dolgoznunk, van mit javítanunk minden területen."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC