nb1.hu

Ferencváros: a legjobb út megtalálása a fiatal tehetségeknek

A zalaegerszegi és a budafoki együttműködések háttere.

Jakab János, a Budafok tiszteletbeli elnöke karácsonyi köszöntőjében elárulta, hogy az újonc azt tervezi, hogy 3-4 minőségi igazolással erősítse meg a játékoskeretét a tavaszi szezonra. A BMTE ugyanis kieső helyen telel, 2 pontos hátrányban a 10., már bentmaradó helyen álló Honvéd mögött, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva eddig. Az elmaradt találkozó egyébként a Ferencváros elleni.

A Budafok meg is kezdte az átigazolásokat, a klub tegnap jelentette be, hogy a korosztályának az egyik legnagyobb tehetségét, Csonka Andrást kapta kölcsön a tavaszi szezonra, éppen a Ferencvárostól.

A Fraditól igazolt a Budafok – NB1.hu

 

„A játékosok fejlődésének szempontjából ez egy következő lépcsőfok. Nagyon fontos, hogy a tehetséges fiataljainkat folyamatosan építeni tudjuk, és a megfelelő játékidőt biztosítani tudjuk a számukra. Ezt segítette már Szánthó Regő zalaegerszegi kölcsönadása, és most erről van szó Csonka András esetében is. Bízunk benne, hogy András is megkaphatja NB I-es szinten a megfelelő játékperceket, amivel még jobb játékossá válhat” – kezdte Hajnal Tamás, a Fradi sportmenedzsere a fradi.hu-nak, majd így folytatta: „ Az elsődleges célkitűzésünk velük kapcsolatban, hogy ezután a Fradiba is be tudjuk építeni őket. Folyamatosan figyeljük a munkájukat, nagyon sokat kommunikálunk a klubjaikkal, ahová kölcsönadjuk őket, és végig monitorozzuk a fejlődésüket. Bízunk benne, hogy középhosszú távon a Ferencvárosnak is értékes játékosai tudnak lenni.”

A játékosként több mint 15 évet külföldi csapatoknál, elsősorban Bundesliga-kluboknál szerepelt Hajnal szerint külföldön is jól bevált ez a módszer. 

„Természetesen sok külföldi példa is van arra, hogy egy-kétéves kölcsönadás után építik be a klubok a játékosaikat. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok fejlődése szempontjából a legjobb utat találjuk meg nekik, és hiszünk benne, hogy az élvonalbeli kölcsönadásokkal ezt sikerül elérnünk.”

FRISSÍTÉS: 16.30

Kubatov Gábor évértékelése – NB1.hu

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC