nb1.hu

Felcsút: a Kaposvár ellen nehezebb, mint a Vidi vagy a Fradi ellen?

Hornyák belekezdett, Disztl kihagyott ziccert említett.

Öt perc alatt döntötte el a 2-0-ra megnyert bajnokit tegnap a Puskás Akadémia a Kaposvár ellen. A felcsútiak már 10 pontot szereztek, ezzel jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán.

Hornyák Zsolt, a felcsútiak szakvezetője nemvárt elismeréssel kezdte az értékelését:

 

„Nehéz mérkőzést vártam, nehezebbet, mint a Fradi vagy a Vidi ellen, hiszen tudtunk, hogy a Kaposvár csak ellentámadásokkal fog próbálkozni. Nekünk pedig türelmesnek kellett lennünk, ez az első félidőben hiányzott. Fontos momentum volt a második félidő elején, hogy az ellenfél ziccert hibázott, hiszen utána két gyors gólt tudtunk rúgni. Kicsit bánt, hogy volt két-három játékos, aki gyengébben teljesített, de a csapat megmutatta azt, hogy igazi támadófocit játszik. Az ellenfél nem lepett meg minket, nehéz volt megbontani a védelmüket, de sikerült és fontos három pontot szereznünk.”

 

Diszt László, a vendégek vezetőedzője szerint kihagyott helyzetük kellett ahhoz, hogy a hazaiak berámoljanak kettőt:

 

„Disztl László: Az első félidőben jól működött a védekezésünk, nem igazán volt helyzete az ellenfélnek, de nem tudtunk gyors kontrákat vezetni. Ezen akartunk változtatni a szünetben, és így is kezdtük a második félidőt. Gyönyörű kontrát vittünk végig, majd egy nagy helyzetet hagytunk ki, ami sokkolta a csapatot. Ezt kihasználta az ellenfél, hiszen két gyors gólt lőttek. Kettő-nulla után kiegyenlített játék folyt, ahol a Puskás többet birtokolta a labdát, de mi is mindent megtettünk a gólért.”

 

EMLÉKEZTETŐ

Puskás Akadémia FC-Kaposvári Rákóczi FC 2-0 (0-0)
Felcsút, Pancho Aréna, 1022 néző, v.: farkas
gólszerző:
Vanacek (47., 49.)
sárga lap: Szolnoki (6.), illetve Vachtler (45.), Fodor (73.), Nagy T. (89.)
Puskás Akadémia FC: Hegedüs L. – Szolnoki (Spandler, a szünetben), Meissner, Hadzsijev, Nagy Zs. – Urblík, Van Nieff – Sós, Knezevic (Vlasko, 82.), Gyurcsó (Kiss T., 74.) – Vanecek
Kaposvári Rákóczi FC:Pogacsics – Vachtler, Hegedűs D., Nagy T., Fodor M. – Szakály A., Nagy J. (Nagy K., 55.) – Nagy R. (Poplatnik, 51.), Beliczky, Csiki (Borbély, 79.) – Ádám

A mérkőzés elején valamelyest a Kaposvár volt aktívabb, komoly lehetőség azonban egyik kapu előtt sem alakult ki. Idővel a felcsútiak kerültek meddő mezőnyfölénybe, de nem tudták átjátszani a vendégek védelmét, így az első bravúrra közel fél órát kellett várni, akkor a kaposvári hálóőr egy megpattanó labdát hárított. A folytatás nagy vendég helyzettel, majd rögtön utána válaszként Vanecek duplájával kezdődött. Hátrányban nagyobb sebességi fokozatba kapcsolat az újonc, azonban nem sikerült szépítenie, az idő múlásával pedig alább hagyott a lendülete, így a hazaiak könnyedén őrizték meg előnyüket.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC