nb1.hu

Fél év után tért vissza a magyar válogatott védő – reakció

Fontos szerepe lehet a márciusi pótselejtezőn.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a MOL Fehérvár pénteken 1-0-s vereséget szenvedett Spanyolországban a svájci Winterthurtól. Az együttesbe visszatérhetett Vinícius Paulo és Fiola Attila, előbbi júliusban sérült meg a DAC elleni edzőmeccsen, utóbbit szintén műtötték tavaly, egy elhúzódó krónikus íngyulladás miatt a rehabilitációja egészen az őszi szezon végéig tartott.

Két nagy visszatérő a Vidiben – NB1.hu

 

A csapatkapitány-helyettes magyar válogatott középhátvéd a molfehervarfc.hu-nak beszélt. "Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen hosszadalmas sérülést követően ismét a csapat rendelkezésére állhattam! Ezt az edzőtábort arra fordítom, hogy visszaszokjak a meccsterhelésbe és a Winterthur ellen jól is éreztem magam a pályán. A fő az, hogy a bajnokik idején már ne érezzek magamon meccshiányt. Emiatt a teljesítményem az első idei összecsapáson nem is annyira mérvadó, az fontosabb, hogy nem voltak térdfájdalmaim. Száz százalékban egészséges vagyok és elkezdhetem visszaszerezni az erőt, játékba lendülhetek. Várom már a következő kihívásokat!"  mondta Vinícius.

Könnyen lehet, hogy a visszatérési folyamattal párhuzamosan március végén nagy feladat vár rá a magyar válogatottban, hisz Willi Orbán sérülése miatt minden bevethető középhátvédre szüksége lehet Marco Rossi szövetségi kapitánynak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC