nb1.hu

Feczesin Róbert nem vette fel a telefont Marco Rossinak

Sajtófőnök oldotta meg a helyzetet

Meglett az eredménye, hogy Feczesin Róbert remekel Újpesten, Marco Rossi szövetségi kapitány ugyanis meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe a 33 éves csatárt. Akit azonban nem volt könnyű elérnie, Feczesin ugyanis – mint azt a DIGI Sport híradójának elmondta – nem vette fel a kapitány hívására a telefonját, mivel ismeretlen számról keresték.

 

Szabó Gergő sajtófőnök segítsége kellett, hogy a kapitány beszélni tudjon az eddigi 11 válogatott meccsén négyszer eredményes csatárral. "Amikor már én is tudtam, hogy meg leszek hívva a válogatott keretbe, akkor a szövetségi kapitány megpróbált elérni, de nem tudtam a telefonszámát, ezért nem vettem fel. Szabó Gergőt pedig ismertem Székesfehérvárról, hiszen korábban ott dolgozott, amikor én ott futballoztam. Felvettem neki a telefont, de rá két másodpercre már adta is a szövetségi kapitányt, úgyhogy sikerült vele beszélnem" – nyilatkozta Feczesin a Sport24-nek."

Olaszul beszélgettünk, és megmondom őszintén, hogy felállt a szőr a kezemen-hátamon, mert az egy elképesztő érzés, amikor a saját nemzetemet tudom képviselni. Most meghívtak, én pedig azon leszek, hogy nagyon jó teljesítménnyel tudjak előrukkolni" – fogalmazott a három olasz csapatban (Brescia, Ascoli, Padova) is megfordult támadó.

 

Marco Rossi a hétfői kerethirdetése után így indokolta, hogy miért hívta be a három újpesti meccsén máris négy gólig jutott futballistát, aki nyolc éve volt utoljára tagja a válogatottnak. "Feczesin Róbertet természetesen régóta ismerem, és mindig is kedveltem a játékát. Igazi csapatjátékos, aki a csapatért dolgozik a pályán, nagyon jól fedezi a labdát és rendkívül technikás is, így nagy segítségére lehet a válogatottnak, ha Szalai Ádámmal valami történne vagy fáradt lenne. Tudom, hogy Róbert nem fiatal játékos, de nagyszerű formában van, és sokat segíthet nekünk" – mondta a csapatával a Horvátország és az Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezőkre készülő szövetségi kapitány.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC