Ezt várja már nagyon a még népszerűbb Böde Dani

A tréningeken is példaértékű, amit tesz.

Forrás:

Böde Dániel évek óta a legnépszerűbb magyar focisták egyike, az NB I-ben pláne övé a pálma. És azzal, hogy az FTC után visszament ahhoz a csapathoz, amelyikben megismerték ők a magyarok, még tovább nőtt a szimpátiamutatója.

 

Pakson (és környékén) értelemszerűen, már sokkal korábban (fél)isten lett, mint máshol és a tolnai megyeszékhelyen sem fog minden bizonnyal apadni a népszerűségi indexe. Az eddigi edzőmeccseken termeli a bödedanis gólokat (általában a konkrét védelmet a hátán cipeli, mielőtt a kapuba bikáz), Tomiszláv Szivics vezetőedző elmondása szerint a tréningeken is példaértékű a hozzáállása az erőcsatárnak.

 

„Egyértelműen jó irányba haladunk, de van munka bőven, és jól kell kihasználnunk az időt, ami a bajnoki rajtig vár ránk. Hogy a felkészülésünk miként sikerül, azt ugyanakkor csak a bajnokság mutatja meg. Nem tagadom, nagyon várom, hogy kezdődjön az idény” – mondta a támadó a Blikknek.

 

 

Tétmeccsen az élvonal első fordulójában, a Kisvárda otthonában mutatkozhat be Böde augusztus első hétvégéjén újra Paksiként. A Fradi ellen majd szeptember 14-én léphet pályára először, hazai környezetben.

Legfrissebb híreink