nb1.hu

Ezt várja Juhász a DVTK elleni meccstől

Székesfehérvár - Nem örül a múlt heti elmaradt rangadónak.

A Vasas elleni, idénynyitó bajnokit követően kényszerű pihenőt kapott a csapat, hiszen a Budapest Honvéd elleni találkozót a pálya alkalmatlansága miatt nem lehetett megrendezni a 21. fordulóban.
 
A Vidi a következő játéknapon azt a DVTK-t fogadja a Pancho Arénában, amely viszont pályára lépett legutóbb, sőt a Ferencváros ellen mind a három pontot begyűjtötte. A mérkőzésről a csapatkapitányt, Juhász Rolandot kérdezte a vidi.hu
 
Céljaink eléréséhez idegenben is rendkívül jól kell szerepelnünk, de a hazai összecsapások megnyerése egyenesen kötelező, így a Diósgyőr legyőzése is az. Múlt szombaton sajnos nem léphettünk pályára, aminek egyáltalán nem örülök. A futballisták – így én is – szeretik, ha megvan a heti ritmus, amely most így nem történt meg. Persze ha figyelembe vesszük a körülményeket, abból a szempontból nem lehetünk csalódottak, hogy a jeges, fagyos talajon hosszabb sérüléseket is összeszedhettünk volna. Ezen kívül annyi pozitívumot jegyezhetünk még fel, hogy a sérültjeinknek így egy kicsivel több idejük maradt felépülni. Az igaz, hogy a DVTK-ból több játékos is eltiltás miatt hiányzik majd a szombati meccsen, de ezzel nem érdemes foglalkozni, mert sokszor a helyükre kerülők még motiváltabban játszanak. Nekünk csak magunkkal kell törődnünk, szombaton sikerre éhesen kell pályára lépnünk, a cél pedig nem is lehet más, mint a három pont megszerzése!" – fogalmazott Juhász Roland.
 

Dani Alves így magyarázta tapló tettét – NB1.hu

Párizs – Reagált is, meg nem is a vádakra.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC