Ezt mondta Csertői Bódi 93. percben szögletből lőtt góljáról is

7 mérkőzés után kaptak ki.

Forrás:

Hét mérkőzésen át volt veretlen a Paks, ám Debrecenben, Bódi 93. percben szögletből lőtt gólja miatt kikapott. Csertői Aurél így értékelt a zakó után:
 
"Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna, az első negyedórában nem sikerült felvennünk a ritmust. Hibát hibára halmoztunk, és ezt ki is használta ellenfelünk. Az első félidőben nem sikerült újítanunk, de a másodikban már sokkal jobban játszottunk. Voltak lehetőségeink, gólt is rúgtunk, és olyan ziccereink is voltak, amiket be kellett volna rúgni. Kellemetlen a kilencvenharmadik percben gólt kapni, de el kell ismerni, hogy ragyogó lövés volt. Sajnos! Ennél több kell ahhoz, hogy döntetlent, vagy akár győzelmet tudjunk aratni Debrecenben. Ha már van lehetőségünk megfordítani egy mérkőzést, akkor azt sokkal koncentráltabban kell végrehajtani. Magasabb célok eléréséhez egy ilyen meccset nem szabad elveszteni." 
 
 
Gólok története, videók, összeállítások, tabella a linkre kattintva érhető el.

Legfrissebb híreink