Ezért volt elégedett a Vidi edzője a Mezőkövesd legyőzése után

A fehérvári játékosok pihenhetnek a következő napokban.

Forrás:

Egyetlen gól döntött a MOL Vidi-Mezőkövesd bajnokin, a fehérváriak a télen szerződtetett Futács Márkó góljával fektették két vállra a vendégeket. A győzelem fontos volt a címvédőnek, hiszen a Fradi is bedarálta a Halit, így maradt a két csapat között a 8 pontos különbség. A Vidi egyébként jó hetet zárt, hiszen szerdán a Ferencváros otthonában nyert a Magyar Kupában, és ezzel fontos lépést tett az elődöntőbe jutás felé.
 
Marko Nikolics szerint szombaton fontos három ponttal gazdagodott a csapata. A fehérvári együttes szakvezetője arra is rávilágított, hogy jó formában van a Vidi, hiszen 8 meccse veretlenek. Nikolics kiemelte, hogy a Kövesd ellen a meccs nagy részében a kezükben volt az irányítás, ezért elégedett lehet. Csupán azért maradt benne hiányérzet, hogy a második gólt nem tudták megszerezni a játékosai. A válogatott szünet alatt pár nap pihenőt kapnak Juhászék, amit fontosnak tart a mester, hiszen kemény kihívások várnak a tanítványaira.
 
"Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, fontos három pontot szereztünk egy jó együttes ellen. Az elmúlt nyolc mérkőzésen hét győzelem mellett egy döntetlent játszottunk, mondhatjuk tehát, hogy jó formában vagyunk, szeretnénk így folytatni a szereplésünket a szezon végéig. A mérkőzés nagy részében tetszett, amit láttam a csapattól, kontrolláltuk a találkozót. A második gólt nem sikerült megszereznünk, természetesen jobb lett volna, ha le tudjuk zárni a mérkőzést egy újabb találattal, de így sem aggódtam, mert a csapat végig fókuszáltan, fegyelmezetten játszott, ez pedig eredménnyel párosult. Most kapnak a játékosok pár szabadnapot, utána pedig frissen folytatjuk a munkát, hiszen kemény mérkőzések várnak ránk március végén és április elején is" - nyilatkozta Nikolics.

Legfrissebb híreink