Ezért mondott nemet Nagy Ádám évi egymillió eurós fizetésre

Bologna – A játékos menedzsere szerint az árat a piac határozza meg.

Forrás:

Az FTC-től távozó Nagy Ádám menedzsere szerint mesés fizetést is visszautasítottak, mert az szakmailag nem volt előnyös. Kövesdi Viktor, a játékost képviselő CMG menedzseriroda egyik igazgatója nyilatkozott a transzfer hátteréről a Nemzeti Sportnak, illetve arról, hogy mennyire reális a középpályásért kialkudott másfél millió eurós vételár.

 

 „Ádámmal együtt az elejétől kezdve hangsúlyoztuk, hogy nem a pénz a legfontosabb. Annyit elmondhatok, hogy nem az anyagilag legjobb ajánlatot tevő klub volt a befutó Volt olyan is, amely évi egymillió eurós fizetést ígért, de olyan országról volt szó, ahová hiba lett volna az ő korában elmenni. Az elején eldöntöttük, olyan klubot keresünk, amely nagyon akarja a játékost, ahol az edző, a sportigazgató is ragaszkodik hozzá, ahol komolyan számolnak vele. Voltak nagynevű klubok, csábító anyagi ajánlatok, de sportszakmailag nem soroltuk a komoly érdeklődők közé, aki azt mondta, kifizeti a vételárat, Ádámnak szép fizetést kínál, de azonnal kölcsönadná egy kisebb csapatnak, mert náluk szerintük még nem tud játszani. Az ilyen megkereséseket a játékossal egyeztetve tisztelettel megköszöntük, és mondtuk, reméljük, néhány év múlva találkozunk, amikor már nem akarják kölcsönadni.”

 

„Az árat, mint mindig, ezúttal is a piac határozta meg. Ha Ádám nem magyar, hanem szerb vagy horvát játékos, nem ennyi lett volna az ár. A posztja is befolyásolja az árát, hiszen nem góllövő csatárról van szó. A sajtóban szó volt a háromszázezres állítólagos árról. Nos, egy éve senki nem fizetett volna annyit Ádámért, akit a Fradi annak idején ingyen igazolt. Az pedig természetes, hogy sokan keveslik az árat, vagy a Bolognát kis csapatnak tartják. A szurkolók, ha szavazni kell, nyilván szívesebben látnak valakit a Liverpoolban, a Chelsea-ben vagy a Benficában, de ha ezen klubok valamelyikébe szerződött volna, most az lenne a kérdés, jó volt-e ilyen nagy csapatba mennie, játszik-e, fejlődik-e eleget. Mindig, minden igazolást az idő igazol. Ádám számára minden adva van ahhoz, hogy a megfelelő lépést megtegye. Ismerve az elszántságát, elhivatottságát, a munkához való hozzáállását, rajta semmi nem múlik majd."

Legfrissebb híreink