Ezért lett válogatott Balogh és Szoboszlai - Rossi elárulta

Két tehetségről beszélt a kapitány.

Forrás:

Marco Rossi nemrég kihirdette a magyar válogatott keretét a márciusi Európa-bajnoki selejtezőkre. A keretben helyet kapott Balogh Norbert és Szoboszlai Dominik is, akik a jövőben fontos tagjai lehetnek a válogatottnak.
 
Norbertről elmondta az olasz mester az M4sportnak, hogy még debreceni időszakából emlékezett rá, valamint kitért arra is, miért tett neki jót a Parmában eltöltött időszaka annak ellenére, hogy kevesett játszott. Emellett technikai képzettségét dicsérte.
 
„Norbertre emlékszem már abból az időből, amikor Debrecenben játszott, majd elment Olaszországba. Ekkor szerintem mindenki azt gondolta szárnyalni fog, ez nem egészen így alakult. A labdarúgásban soha nem lehet azt gondolni, hogy megérkeztél valahová. Ez olyan mint az élet: ha valamiért dolgozol, az kifizetődik. Norbinak kellett ez az olasz utazás, a mostani hozzáállása is ezt mutatja. Most Nicosiában jó helyen van, nem kezdő minden egyes mérkőzésen, de sűrű a naptár, heti két, három mérkőzéssel, bajnokikkal és kupákkal. Néha vele kapcsolatban úgy tűnik, mintha lassan csinálná a dolgait, de ez nem így van. Rendkívül technikás úgy is, hogy eszméletlenül magas. Nagyon jó érzéke van ahhoz, hogy befusson az üres területekre és ezeket a mozgásokat nagyon gyorsan végzi. Ezekben sokat fejlődött, egy rendkívüli játékos lehet számunkra a jövőben is” – mondta a szövetségi kapitány az APÓ Ellínonban futballozó Balogh Norbertről.
 
Marco Rossi beszélt a 18 éves Szoboszlai Dominik válogatott tagságáról is, illetve arról, hogy elutazott Nápolyba megnézni a fiatalt, de sajnos akkor nem lépett pályára. 
 
„Sok olyan momentuma volt Dominiknak a közelmúltban, ami miatt megérdemli, hogy itt legyen a válogatottban. Eddig nem hívtam be, hiszen úgy gondoltam, hogy az osztrák másodosztály nem az a szint, ahonnan válogatnom kellene. A téli szünetben sok minden változott, hiszen az első csapathoz, a Salzburghoz csatlakozott, amely az Európa Ligában is játszik. De nem csak ez számít. Amilyen stílusban ő focizik, a modern labdarúgás mintapéldája. Úgy gondolom, a legtehetségesebb magyar fiatal jelen pillanatban és eljött az idő, hogy megmutassa ezt. Meghívtam, hiszen élőben is látni szeretném az edzésmunkáját. Kiutaztam a Napoli elleni EL-mérkőzésre is, de ott sajnos nem lépett pályára, így itt, edzéskörülmények között tudom megnézni a munkáját.”
 

Legfrissebb híreink